Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Százmillió forint feletti kártérítés és havi félmilliós járadék megfizetésére kötelezett a bíróság egy budapesti kórházat - írja a Magyar Nemzet.
Egy műhibaper kapcsán összesen százmillió forintot meghaladó kártérítést, valamint havi félmillió forintnyi járadékot ítéltek meg egy fővárosi kórházzal szemben - értesült a Magyar Nemzet. A kiszabott kártérítés mértéke jelentős, ám nem számít rekordnak: Magyarországon már 130 milliós kártérítést is szabtak ki orvosi műhibák miatt.
Szűcs Péter, a felperes jogi képviselője a lapnak elmondta: mind a műhibaperek gyakoriságában, mind a kiszabott kártérítésék tekintetében enyhe emelkedés tapasztalható ám a kártérítések összegét tekintve Ausztriához és Németországhoz képest így is háromszoros lemaradásról beszélhetünk. Az angolszász országokban ez a szorzó Szűcs szerint már tíz-tizenötszörös.
A konkrét ügy a Magyar Nemzet szerint felveti a kórházak felelősségbiztosításának kérdését. A biztosítás meglétét ugyan törvény szabályozza, ám az egészségügyi intézmények nemritkán csupán 5-10 millió forintos határig helytálló szerződéssel rendelkeznek.