Július elsején elköltöztem Magyarországról. Ez a döntés már régóta érett

2022. november 20. 22:00

Rám szálltak, kiforgatták bizonyos megszólalásaimat, transzpropagandistaként állítottak be.

2022. november 20. 22:00
null
Kiss Tibor Noé
Litera.hu

„A tavaly meghozott »gyermekvédelmi törvény« kapcsán már akkor rossz előérzetem volt, amikor még csak tervezetként beszéltek róla. Az előérzeteim aztán valóra váltak, a helyzet mindenféle értelemben romlott. Egy idő után szinte már visszasírtam a korábbi kultúrkampfos időket, amikor aberráltként emlegettek. 

Ezeket a minősítéseket valahogy meg lehet szokni, azzal viszont már nehéz mit kezdeni, amikor hazugságokat állítanak rólad, és a személyed ellen uszítanak. Tavaly nyártól hónapokon keresztül ez zajlott: rám szálltak, kiforgatták bizonyos megszólalásaimat, transzpropagandistaként állítottak be. Nyilván kellett egy jól beazonosítható arc a nemváltó népszavazás miatt. Az egyik televíziós híradásban például előkotortak egy 2016-ban készült csoportképet, ami egy vidéki gimnáziumban lezajlott rendhagyó irodalomóra után készült.

A diákok szemét kitakarták, csak az enyémet nem. Úgy néztem ki a fotón, mint valami bűnöző. Ezután az egyik kormányközeli csatorna meghívására megszólaltam egy (egyébként korrekten szerkesztett) riportban. Az, hogy teljesen egyedül álltam ki az igazamért, visszaadta az önbecsülésemet, viszont azt is éreztem, hogy sok tekintetben elfogyott az erőm, és nem akarom, illetve nem is tudom úgy folytatni a dolgaimat, ahogy azelőtt.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héthykati
2022. november 22. 11:34
Udvaros Dorottyára hasonlít
Reszelő Aladár
2022. november 21. 22:09
Ott neki most jó. Majd jön egy migráns és megerőszakolja. Bár jönne egy. Amint lehúzta a bugyit, hazáig menekülne, hogy milyen beteg hely ez az Európa.
Simon Attila
2022. november 21. 19:54
Egy libernyák baromállattal kevesebb. Gondolom, ha az ellenzék győzött volna, akkor számodra az lenne a demokrácia. Neked a Böszme kellene miniszterelnöknek? Volt már szerencsénk megtapasztalni 2006-ban, hogy milyen remekül is kormányzott. Tudod Mit? Menj az anyádba! Ne is gyere vissza soha!
Fgyuri
2022. november 21. 16:49
Miért csak Juliusban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!