Az élet érték, az élet szent, az élet irgalomért kiált

2022. szeptember 14. 08:41

Apró, de nagyon fontos változás történt a magzati életek (értsd: legkiszolgáltatottabb embertársaink) védelme érdekében. A reakciók balról botrányosak, de irgalomra van szükségü(n)k.

2022. szeptember 14. 08:41
null
Vágvölgyi Gergely
Mandiner

Fontos döntés született, olyan, ami emberi életeket menthet meg a haláltól. Sőt, a külföldi tapasztalatok egybehangzóan igazolják, hogy a feltételes mód teljesen fölösleges, azaz így helyes a megállapítás: a döntés egészen biztosan emberi életeket fog megmenteni. Normális esetben az ilyet ünnepelni szokás. 

Az, hogy a szívdobbanás-határozatot nem egyöntetűen ünnepli a társadalom, kórtünet, és attól tartok, túl sokat elmond 2022 nyugati világáról. Az, hogy vita tárgyát képezi, ember-e az ember, hogy ebben a témában is elindult a tudománytagadás, sőt, az emberi élet értékének és méltóságának tagadása, a dehumanizáló, szélsőségesen liberális kor önfelemésztő folyamatának talán legnagyobb felkiáltójele. Temetésre persze nem kell készülni, a végső szó nem a halál kultúrájáé lesz. 

Sokkal inkább azoké, akik vallják, hogy az élet abszolút érték. Akik vallják, hogy

az élet szent, nem lehet alku tárgya

sem az anyaméhben, sem azon kívül, a fogantatástól a természetes halálig teljeskörű védelem illeti meg, és akik vallják, hogy a „Ne ölj!” parancsa kötelez és nem olyasmi, amit kényünk s kedvünk szerint hajlítgatni lehet. 

Persze, ahogy az várható volt, szélsőliberális körökben a módosítás már-már hisztérikus reakciókat váltott ki. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció politikusa például úgy interpretálta a magzatok, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embertársaink védelmében hozott intézkedést (amelyről meg kell jegyezni, hogy – sajnálatos módon – nem tiltja az abortuszt, azaz bárki, aki mindenáron véget akar vetni gyermeke életének, az továbbra is megteheti), hogy azzal a kormány belerúg a kiszolgáltatott emberekbe. Tisztelettel gratulálunk a megfejtéshez, ami a logika legapróbb megjelenési formáit is nélkülözte. 

Antoni Rita azért aggódik, mert szerinte most út nyílt az életveszélyes abortuszok felé. Túl azon, hogy a hölgy valószínűleg nem olvasta el a módosítás szövegét, figyelmen kívül hagy egy nem mellékes tényt, mégpedig, hogy

minden egyes abortusz botrányosan életveszélyes

és csak a legritkább esetekben nem vezet egy ember halálához. Ezen felül olykor testileg, de mindenképpen lelkileg is károsít még egy embert, az Antoni Rita által oly’ nagyon védett nőt. (Érdekes kérdés, hogy a méhen belül fejlődő nő miért nem érdemel védelmet…) 

Van aztán önmagát katolikusként definiáló teológus, aki – micsoda meglepetés ez részéről! – ismét szembehelyezkedik a katolikus társadalmi tanítással és azzal, amit a Megváltó tanított. Lelke rajta – sajnos szó szerint.

Cseh Katalin, aki korábban kedélyesen nevetgélt azon, hogy emberi életek kioltása olyan, mint a botmixer használata, most mélységesen felháborodott, mert – érvelése alapján – megnyomorítja lelkileg a nőket, ha anyákká válnak. Bezzeg az abortusz, ugye… Katalin (a többiekkel együtt) elfelejti: azt, hogy anya lett, még soha, senki nem bánta meg. Azt, hogy abortuszra adta a fejét, szinte mindenki megbánta. 

Tóta W. Árpád ismét alkalmat látott arra, hogy verbálisan feltörölje a padlót a kereszténységgel, de hát a remek úriember erre mindenben lát lehetőséget, valamiféle mélységes frusztráció okozhatja talán, de az bizonyos, hogy az emberi élet értékét még ő sem mérte fel a maga teljességében…

Egészen démoni reakciók ezek. Tombolnak, vagdalkoznak, mert egy apró (bár nyilvánvalóan fontos) lépés született az élet védelmében.

Az élet azonban abszolút érték, az élet szent!

És irgalomért kiált: a miénkért, hogy álljunk a legkiszolgáltatottabbak oldalán, gyakoroljuk az irgalmasságot és adjunk esélyt mindenkinek az életre. Lehessen minden embertársunknak születésnapja!

 

Kapcsolódó

„Sok gyermek menekülhet meg ennek köszönhetően” – magyar életvédők a kormány döntéséről
Életmentés és szemléletformálás egyszerre az a friss határozat, amely a baba szívhangjának meghallgatásához köti az abortuszról való döntést, hangsúlyozzák a Mandinernek a magyar életvédő mozgalom kiemelkedő alakjai. Hozzáteszik, most végre a gyermek is üzenhet a szüleinek.

Életmentés és szemléletformálás egyszerre az a friss határozat, amely a baba szívhangjának meghallgatásához köti az abortuszról való döntést, hangsúlyozzák a Mandinernek a magyar életvédő mozgalom kiemelkedő alakjai. Hozzáteszik, most végre a gyermek is üzenhet a szüleinek.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2022. szeptember 14. 16:20
Módosítani kéne a rendeletet, hogy a nő kérésére vegyék föl magnóra a szívhangot és kapja meg adathordozón vagy fájlban, hogy lejátszhassa a párjának vagy a szüleinek is.
annamanna
2022. szeptember 14. 16:01
Ez azért marhaság, mert az abortuszról NEM A NŐ DÖNT EGYEDÜL. Nem EGYEDÜL CSINÁLTA A GYEREKET, ÉS NEM EGYEDÜL FOGJA FELNEVELNI. Viszont a szívhangot csak neki játsszák be, miközben vagy a pasija, vagy a szülei azok, akik a végső döntést teljes egészében meghozzák, és mivel a legtöbb nő tökegyedül nem vágna bele a babába, ezért aláveti magát annak, amire mások ráveszik.
DoomGuy
2022. szeptember 14. 13:56
"Az a nő, aki még a mérgezett szülői házban él, ahol a szülei nem hagyják békében élni, kiköltözni sem tud, az hova szüljön gyereket?" Talán a teherbeesést kellene elkerülni, pláne ha ilyen a családi háttér. "Vagy akit az apja erőszakol" Az abortuszok kevesebb mint 1%-ról beszélünk, ha nemi erőszakról beszélünk. Beszélhetünk róla. A többi 99%-ra nem érvényes akkor, amit mondani akarsz. "A legtöbben hosszas döntéshozatal után választják a terhességmegszakítást." A legtöbben nem megfelelően védekeztek és sokkal rövidebb ideig gondolkodnak rajta. Nem mondasz igazat. Évi 35-40000 abortuszról beszélünk, ami most sem tiltott, csak meg kell hallgatni a szívhangot. Ha eleve hosszas a döntés, akkor még egy dolog nem oszt vagy szoroz, nem? "hiszen a terhes nő élete nagyban le van szarva." A terhes nő élete nincs veszélyben. A magzaté van. A nő meg nem megbotlott a járdán és terhes lett... "Árja nép" Na, csak kibújik a szög a zsákból. Hazudj csak. A náci te vagy. A gyilkos te vagy. Nincs köztünk megeggyezés, nem is lesz. Megszökhetsz. Mandiner, a csibecsőr kurvára latin karakter.
Trombitás Keresztély
2022. szeptember 14. 13:00
Az egykori Orbán Viktor és Kövér László teljesen máshogy állnak az abortusz kérdéséhez 1990-ben, mint ma. Orbán egyenesen kijelentette, hogy: “Persze a Fidesz-csoportok is vitatkoznak.Várhatóan az abortusz korlátozása ellen lépünk fel. (…) Akik a jelenlegi évi kilencvenezres abortuszszámot ilyen törvényi eszközökkel akarják két-háromezerre leszorítani, nem emberek, szörnyetegek!” Egy másik részletben Kövér László arról beszélt, hogy a nők nem hobbiból járnak abortuszra. “Az abortuszvitát kormányzati útra terelni meggyőződésünk szerint ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kormányintézkedéssel bevezetni.” – mondta Kövér. A Fidesz azóta mindkettőt megtette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!