Már csak a terv hiányzik a tüntetésekből

2017. május 23. 07:59

Kérdéses, hogy meddig tart ki a lendület, mert parlamentáris demokráciában pártok nélkül eredmény is nehezen lesz.

2017. május 23. 07:59
Kálmán Attila
Kettős Mérce

„Egyedül talan a frissen szerveződő Momentum tud ráülni erre a hullámra új erő képében tetszelegve: ők tudtak egyedül pártlogó alatt összehozni egy tüntetést. A többi párt meg sem próbálta, ami érthető. Szél Bernadettől Kunhalmi Ágnesig, Molnár Gyulátol Karácsony Gergelyig az ellenzékiek úgy profitálhatnak most a legtöbbet, hogy mutogatják az arcukat ezeken a civil tüntetéseken. Ha ők és pártjaik szerveznének ilyesmit, annak lebőgés lenne a vége.

Így viszont kérdéses, hogy meddig tart ki a lendület, mert parlamentáris demokráciában pártok nélkül eredmény is nehezen lesz. Hosszú távon biztosan nem, mert ha most mondjuk a civil törvényt visszavonja a Fidesz, attól még ugyanolyan nehéz helyzetben lesz sok civil szervezet, amelyiknek nem esik az ölébe csak úgy félmilliárdnyi állami pénz. És arra sincs garancia, hogy más módon ne vegzálnák őket már nagyon rövid távon.

Nagy kérdés az is, hogy mi történik majd a következő tüntetéseken. Vajon a május 29-ei civil újrázás sikeres lesz? Tud újat mutatni? A mentősök tiltakozása? Nagyot fog szólni? Összekapcsolódnak az ügyek?

És vajon ősszel és télen mi lesz? Jönnek olyan új ügyek, amik miatt ennyien aktivizálódnak? Vagy a Fideszben a népszerűségesést látva már sokkal óvatosabbak lesznek a választásokhoz közeledve?

Rengeteg a bizonytalansági tényező, de a felháborodás és a változtatni akarás is nagy. Ennyi dühös ember nem fog csak úgy eltűnni a süllyesztőben 2018-ra!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. május 24. 11:23
Lendület? Hol?????????????????????????????????????
néhai Ch.Pilot
2017. május 24. 10:53
Ja, az "Öt éves Terv", elvtársak!
brekker
2017. május 23. 22:48
Csak úgy magától nem megy. Kell valami operatív terv!
spájdernecc
2017. május 23. 15:22
" Sir Benevir, Sir Lancelot meg én, kimászunk a lóból... "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!