Black Mirror – 2. évad

„A fő probléma az, hogy igazán egyik rész sem nevezhető sci-finek, utóbbi esetben a tudományos-fantasztikum gyakorlatilag kimerül abban, hogy egy virtuális karakter élőben is irányítható (bár a mai technológiát elnézve eleve nem vagyok biztos abban, hogy ez annyira futurisztikus lenne), előbbiben pedig a hangsúlyt soha nem sikerül a technológiára helyezni. A Be Right Back ugyanis hol a gyászfeldolgozás különböző fantasztikus megoldásait használó koncepciók, hol a mesterséges intelligencia embertelenségét kihangsúlyozó történetek paneleihez nyúl vissza, viszonylag kevés eredeti ötlettel frissítve fel azokat. Mindkét epizód kiszámítható dilemmákat és fordulatokat hoz, adalékként érdektelen karakterekkel és triviális drámákkal.

A White Bear és a White Christmas egy teljesen más megoldást választ, mindkettő egy nagy rejtélyre és az ebből kinövő fordulatokra építi fel magát: előbbiben egy a Purge-re emlékeztető világot láthatunk, ahol amnéziával küzdő főhősünk fegyveresek elől kénytelen menekülni, miközben a lakók nagy része segítségnyújtás helyett csak telefonjával videózza, utóbbiban pedig a Jon Hamm és Rafe Spall alakította páros egy világtól elzárt kunyhóban kezd beszélgetésbe múltjukról. Ezt a két részt tartom az évad jobban sikerült felének, elsősorban amiatt, hogy ügyesen alkalmazzák a műfaji megoldásokat: előbbi egy akcióthriller menekülős narratívájára épül, utóbbi pedig a karakterek múltjából előkerülő meglepetésekre alapoz. Kellemesen szórakoztató és meglehetősen egyedi ötletekre támaszkodó koncepciókról beszélünk, amelyek azonban éppen nyilvánvaló szerkesztésüknek köszönhetően csúsznak szét végül: mindkét esetben a csavar kényszerűsége gátolja meg a kiteljesedést.”