C. M. Muller (ed.): Nightscript: Volume One

„A Nightscript első számának írásai kivétel nélkül rövidek, tömörek. Nyilván műfaji sajátosság ez, elvégre novellákról beszélünk, de különösen szembeszökő, amikor az egyes művek közül csak kettő haladja meg a húsz oldalt, a többi tíz és tizenöt között mozog, vagy még rövidebb. Húsz novella jut 199 oldalra, így az átlagos terjedelem tíz oldal. Ez a szűkösség bizonyos stilisztikai sajátosságokhoz vezetett: a szerzők Sherwood Anderson örökségét a leghívebben életben tartva fukarkodnak a mondatokkal és a nyíltan megosztott információkkal, ezért szinte több a ki nem mondott, mint a kimondott dolog, és alaposan utána kell gondolni az összefüggéseknek. Mindez figyelmes olvasást követel, mert bármely mondat komoly jelentőségre tehet szert a későbbiekben, és minden mondatra, minden szóra szükség van, hogy az olvasó a rendelkezésre álló kevéske információmorzsából körvonalazza az egészet.

A félelemforrásokról, azok okairól, működéséről általában semmit nem tudunk, nem sejtünk, az ijesztő események csak úgy bekövetkeznek és kész. Persze utalások, célzások akadnak, amelyek előrevetítik vagy gyaníthatóvá teszik a végkifejletet, de ez nem változtat azon, hogy a félelemforrás semmilyen átfogó összefüggésrendszerbe (vagy legalábbis ilyennek a sejtetésébe) nincs beágyazva. Ezeket a novellákat néha kevés választja el egy kafkai típusú abszurd novellától.

Az antológia nem a horrorra vagy a megijesztésre van kihegyezve. Az írások között akadnak rémisztő darabok, de más esetben egyszerűen csak valamilyen rendellenes dolog történik oly módon, hogy a kérdéses mű attól még nem számít rémtörténetnek. Erre tekintettel a horrortól eltérő tartalmak iránti nyitottságra is szükség lehet a Nightscript 1 olvasása során. A strange és a darksome jelzők közül az utóbbi esetlegesebbnek bizonyult. Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy előszavában maga a szerkesztő is horrorként jelöli meg a kötet írásműveit, és a félelem élvezetét jelöli meg a kollekció összeállításának fő inspirációjaként – a könyv mottója is Shirley Jacksontól származik.”