Ian Whates (szerk.): Legendák – Történetek David Gemmell emlékére

„Az mindenesetre hamar kiderült, hogy nem kell megrémülni attól, ha a tartalomjegyzékre ránézve a szerzők többségének neve semmit sem mond: az ismertség nem garancia a nekem tetsző írásra, és persze az ismeretlenség sem ok arra, hogy valamihez rögtön negatívan közelítsek. Vegyük mondjuk a furcsa nevű Storm Constantine-t: én most hallottam először róla, ehhez képest a »Kyla sárkányurai« nagyon szimpatikus történet. Lírai hangulatával, ügyes stílusával, biztos narratívájával (még a kezdő többes szám első személy is simán működött nálam) hamar meggyőz arról, hogy nem véletlenül jelent már meg külföldön két tucatnál is több regénye. És még gyíkemberek is voltak benne!

Egyébként váratlan módon pont nem a »hagyományosabb« sztorik tetszettek jobban, hanem inkább azok, amik stílusukkal, hangvételükkel győztek meg. Jan Siegel »Tündérföld« című írása például maga a definíció szerinti »szerethető novella«: elragad, andalít, már-már mesés. Szállnak a mondatok, velük együtt pedig mi is elmerülünk ebben a világban, hogy aztán a mosolygós csattanó újra felébresszen. De említhetném még »A hegyi teá«-t is, Sandra Unerman tollából, ami szinte modernizálja a népmeséket. Ugyan túlzottan a várt csattanóra van építve, de tetszett a sorok mögül szivárgó feszültség, ahogy a messze földön híres lány mesél a kérőinek.

Azért a hősiességből sem volt hiány: a kötet legnagyobb neve, Joe Abercrombie a tőle várt módon lehengerel. Engem mindig lenyűgöz, hogy miként képes ilyen hihetetlenül élő, lélegző párbeszédeket írni – miközben hibátlan az információadagolás, hangosan nevetünk a remek humorán és még az akciójelenet is kellően szórakoztató. »Városkerülés« című novellája ügyesen csavar egyet a »küldetés után vissza kell menni a megbízóhoz – vajon átver-e« alapfelálláson, nagyjából két mondat után elkap a stílusa: egyértelműen a kötet egyik legjobbja. De szorosan követi Adrian Tchaikovsky: a »Kard és kör« megidézi Gemmell idősödő, nem éppen hősies főszereplőit, akiknek mégis hősként kell helyt állniuk. Bár a világról szívesen megtudtam volna még többet (remélem egyszer megjelenhetnek magyarul az ide kapcsolódó regényei), így is magával ragadott a stílusa, és izgatottan követtem a billoggal rendelkező főhősnőt...”