Nemzet és állam

2016. május 11. 13:52

A Fidesz nemzetközpontú retorikája mögött a nemzet tagjainak kizsákmányolása és elnyomása rejlik.

2016. május 11. 13:52
Táborszki Bálint
Ellenpropaganda

„Aki egyszerűen rámutat arra, hogy a civilizáció szövetét pusztítja a család összeomlása és a feminizmus által dicsőített egyedülálló anyák kultúrája, az szexista, aki pedig arra mutat rá, hogy kollektív öngyilkosságot követ el a nép, amely nagyra tárja kapuját ezeréves ellenségének, rasszista és iszlamofób. Ezeket a jelzőket kiáltva bárkit el lehet távolítani állásából, elpusztítva karrierjét és jövőjét, örökre megbélyegezve őt, mint a progresszív értékek ellensége.

Magyarország ilyen szempontból az összes nyugati ország közül talán a legszerencsésebb helyzetben van. Míg tőlünk nyugatra elég idő adatott a kultúrmarxizmus számára a virágzáshoz, illetve az akadémia és a média teljes átvételéhez, nálunk nem gyűlölet bűncselekmény azt állítani, hogy csak két nem létezik, a rendőrség nem kopogtat az ajtón, ha a muszlim inváziót megkérdőjelező véleményt formálunk meg, és nem veszítjük el a karrierünket, ha szuperhősnőket ábrázoló pólót viselünk. (...)

Persze itt feltehetnénk a tyúk és tojás kérdését, és elgondolkodhatnánk azon, hogy vajon a regnáló kormány retorikája következtében fordulnak a magyarok egyre inkább a nemzetiességhez, el a multikulturalizmustól, vagy pedig a kormány azért használja ezt a retorikát, mert egyre nagyobb a konzervatív tábor. A válasz valószínűleg az, hogy a kettő igen szoros összhatásban áll, és egymást erősítik, de azt mindenképp leszögezhetjük, hogy a Fidesz nem lehetne hatalmon, ha a többség vagy aktívan, vagy passzívan nem állna a megfogalmazott értékeik mellett.

Viszont nem szabad összetéveszteni a Fidesz retorikáját a tevékenységével, és nem szabad azt gondolnunk, hogy a kormány a nemzet mellett áll, a népet pártolja, az ő érdekeit képviseli és tartja szem előtt, csak azért, mert propagandájában a nacionalizmust hangoztatja. Ha eltekintünk a nemzeti színekben pompázó szavaktól, nevetséges lenne azt képzelni, hogy az így szemünk elé táruló kormány a nemzet érdekeit képviseli.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. május 12. 10:47
Akkor én szexista rasszista iszlamofób vagyok.
crydog
2016. május 12. 10:36
Az ilyeneket elnézegetve, mégiscsak elgondolkoznák-nék (osszátok be) a sorkatonaság visszaállításáról. Az "embert faragni belőle" mondás is egyre csábítóbb.
vendelin
2016. május 12. 08:55
A nemzet tagjaként lázadok a tűrhetetlen kizsákmányolás ellen! A követeléseim: - Magasabb rezsit! - Nagyobb inflációt! - Teljes adókedvezményt a multi cégeknek, bankoknak! Ugyanőket kötelezni a még alacsonyabb fizetésekre! - A családi adókedvezmény, az ingyenes óvodai étkeztetés, az ingyenes tankönyv azonnali eltörlését! - Magasabb MNB alapkamatot! - A migránsokat távol tartó kerítés azonnali lebonását, menekülttáborokat minden 10.000 főnél nagyobb lakosú város mellé! - A CSOK azonnali eltörlését! Ha ez mind megvalósul, eljön végre a nemzetért és tagjaiért élő-haló liberálisok Kánaánja!
cantharism
2016. május 12. 07:58
Örömmel látom, hogy a mandiner kommentközösségének nagy része még mindig nem képes érveket megfogalmazni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!