Árnyékszövetség - Az emberiség ármánykodik és kétségbeesetten kapálózik a túlélésért

„Az első »novella« a testétől megfosztott, aztán egy űrhajó »mesterséges értelmévé« váló katonával a főszerepben igazi esszenciális Scalzi: tobzódik az ötletekben, a keménységben, a no-bullshit attitűdben – és bár a főhős egyedi, gyomorszorító szituációjának leírásával a durva önismétlések hibájába esik, ennek az egyediségnek a végigvivése mégis komoly fegyvertény lehetett volna. A későbbi sztorik azonban belemerülnek az átlagba, és a formátum kidomborítja a szerző hiányosságait is: a Vének háborúja nem kis részt John Perry száraz humora, frappáns gondolatai és beszólásai, kellemes cinizmusa miatt volt érdekes. Na most, az Árnyékszövetség összes történetének főhőse pont ugyanolyan, mint Perry, pont ugyanúgy beszél, ugyanúgy viccelődik, totál ugyanolyan a humora és a gondolkodásmódja. Az olvasó végül kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy Scalzi csak ilyen karaktert tud írni (pedig például a Zoe története ezt már cáfolta).

Mindez azért is kár, mert a sztori szintjén az Árnyékszövetség méltóképp viszi tovább (zárja le?) a sorozatot – csak ezt a sztorit sokkal jobb lett volna más szempontokból, már struktúrával elmesélni. Nem rossz könyv ez így sem, csak nem méltó az elődeihez.”