Rajongás és az életre kelt történetek

2016. január 29. 08:23

Életemben egyetlen egyszer vágtam bele fanfictionbe, és akkor sem tudtam, hogy épp azt teszem, mégpedig a Mester és Margaritához. Talán picit szokatlan választás.

2016. január 29. 08:23
Moskát Anita
Moskát Anita írói blogja

Mert a regények nem szentek és érinthetetlenek. Nem lesz attól kevesebb az eredeti mű, ha utána az olvasó is mer játszani vele, sőt, bizonyos szempontból az egyik legjobb dolog, ami egy szöveggel történhet, hogy hat az emberekre, velük marad, a részükké válik. Nem feltétlenül fanfictionként, de ez is egy lehetőség.

Az olvasó a könyv felütésekor belép ugyan az író fantáziájába, követi az író szabályait, de ugyanúgy hozzáteszi a maga részét is. Minden egyes olvasó saját verziója tekinthető egyfajta fanfictionnek: mindenki másként képzeli el a szereplőket, a környezetet, más mondatok vernek visszhangot benne, mást érez fontosnak a szövegből. Nincs két azonos olvasat, és ha ezek az egyéni különbségek láthatóak lennének, úgy nézne ki, mintha mindenki fejében egy-egy fanfiction játszódna le az eredetihez képest. De persze ez nem ugyanaz a helyzet, mintha valakit annyira megtalál a mű, hogy a befogadói élmény után is a részese szeretne maradni. A mitológiai-kulturális motívumkészlet felhasználása is furcsa lenne így értelmezve, ennyi erővel minden sztori, amiben Ádám és Éva vagy Zeusz szerepel, ószövetségi vagy görög mitológiai fanfiction.

A kulcs az érzelmi kapocs. A rajongás mindig szoros kötelék, személyes viszony. Úgy érzem, a mű kifejez valamit, amit én is úgy gondolok, vagy megfogalmaz valamit, amit nem tudtam korábban precízen kimondani. Hozzáad valamit a személyiségemhez, belefér a magamról alkotott képbe, vagy akár teljesebbé is teszi azt. Azzal, hogy felvállalom, rajongok valamiért, a személyiségem egy részét fejezem ki. Általános iskolában ez még annyira az önkifejezés fő eszköze volt, hogy az osztály két részre szakadt: akik nézték a Sailor Moont, és akik nem. Egy jó ideig nem barátkoztunk azokkal, akik nem jöttek velünk Holdtündéreset játszani az udvaron – nem gonoszságból, hanem mert nem tudtuk elképzelni, hogy bármi közös lehet bennünk. (Felnőtt fejjel már viszonylag ritkán harapjuk át annak a torkát, aki csúnyát gondol a kedvenc könyvünkről, de persze sosem lehet tudni.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!