Elfeledett világvége

2015. szeptember 19. 10:59

Így vagy úgy tehát a régi rezsim emberei visszatérhetnek Görögország élére.

2015. szeptember 19. 10:59
Balogh Roland
Magyar Nemzet

Görögország azonban ma is ugyanott áll, ahol szűk két hónapja. Mi több, holnap – idén immár második alkalommal – előre hozott parlamenti választásokat tartanak. A tét pedig nem kisebb, mint január 25-én volt.

Merre tovább, nemzetközi hitelezői »lélegeztetőgépen« marad-e Athén, vagy van esély bármiféle elmozdulásra? Képes lesz-e a görög gazdaság elmozdulni a holtpontról? A nemzetközi hitelezői trojka kivár. Mint megjegyezték, majd akkor lendülnek akcióba, ha kiderül, ki alakíthat kormányt. Egyelőre egyébként úgy néz ki, szépen visszaszivárognak a hátsó ajtón a „régi rezsim” emberei. Az a csapat, amelynek tagjai – többek között az augusztus 20-án miniszterelnöki posztjáról lemondott Alexisz Ciprasz szerint – évtizedekig meghamisították a görög gazdasági adatokat, és a válság előidézői. A jobbközép Új Demokrácia ugyanis a célegyenesben átvette a vezetést, ám nem biztos, hogy talál partnert, míg Ciprasz győzelme esetén – saját magát meghazudtolandó – nagy valószínűséggel a szociáldemokrata Paszokkal köthet koalíciót. Így vagy úgy tehát a régi rezsim emberei visszatérhetnek Görögország élére. Tiszavirág-életűre sikeredhet így a változás ígérete, és Ciprasz számára különösen az lehet igen kínos, ha – ahogy egyre többen szinte biztosra veszik – a Paszokkal szövetkezik. Az Új Demokráciával ugyanis ezt kizárta. A hitelezői trojka tehát mindenképp tapsolhat, hiszen visszatérhetnek azok, akik korábban is gyakorlatilag mindenre rábólintottak.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. szeptember 19. 12:47
Miért, a Ciprasz tán nem bólintott rá sokkal szarabb feltételekre a végén? Egyébként Görögország floodlja az EU-t, ők engedték őkat szabadjára, "humánumból", ami persze eddig nemigen jutott eszükbe.
Sinistra
2015. szeptember 19. 11:15
Ez az egész EU kabát rosszul lett gombolva. De most már a gombok is kezdenek leesni.
KannibálTatárÚr
2015. szeptember 19. 11:05
Ilyen helyzetbe akarta belevinni o.-t a Gyurcsány - Bajai tandem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!