Samantha Shannon: Csontszüret

„Leginkább a gondosan kidolgozott háttérvilág nyűgözött le. Igaz ugyanis, hogy Londonban játszódik, de egy alternatív történelem eredményeként kialakult Londonban. Egy aspektus volt csak, amin húztam a szám, de azt leszámítva lenyűgözve állok a Samantha Shannon által teremtett világ előtt. Sokkal bővebb, mint amire számítottam. Imádtam, különösen a történelmi részeket és a különböző Látó fajtákat. Elgondolkodtatott, hogy miért pont a Látók vannak ennyire elnyomott helyzetben, hiszen ők rendelkeznek egyféle természetfeletti erővel. Mármint értitek, ők az erősebbek, és mégis folyamatos üldözésben élnek (vagy nem ismerik el a jogaikat). Érdekes volt, és az írónő szerintem megfelelőképp bánt a feldolgozandó témával (ez esetben a rasszizmussal).

Kiválóan elvoltam a történettel is. Tetszettek a képességfejlesztős részek; a pörgős, akciódús jelenetek és az érzelemdús pillanatok is. Legfőképp azokért voltam oda – jaj, azok a visszaemlékezések! Eleinte kicsit tartottam attól, hogy miként fogja az írónő fenntartani az érdeklődésem, de ezek a változatos jellegű történetelemek segítettek. Mikor már kicsit is úgy éreztem, hogy „már rég történt valami akció”, akkor jött egy kis gyilkolászás / támadás; mikor úgy gondoltam, hogy valami nyugisabb is lehetne, akkor pont az történt. Nagyszerűen egyensúlyozta az írónő az eltérő tempójú és intenzitású elemeket.

A szereplőkkel egy nagy gondom volt eleinte – képtelen voltam megjegyezni a nevüket. Legalább harmadát elolvastam, mire megragadt bennem Arcturus neve, de ahhoz is különböző technikák kellettek. Ezen kívül a karakterek kidolgozása kissé átlagos lett: nem éreztem úgy, hogy bárki olyan komplex, kidolgozott személyiséggel lett volna megáldva, ugyanakkor mindenki több volt egyszerű papírmasé figuránál. Ez azért egy ideig zavart a szereplők megkedvelésénél, és végül is négy mellékszereplő vált a kedvencemmé (közülük egyikük talán két mondatot szólt).”