Szó kimondva

2014. szeptember 23. 10:19

A fiatalok meglehetős biztonsággal képesek leképezni a világ összetettségét, s jelentem, értelmezni tudnak a rezsicsökkentésnél cizelláltabb közléseket is.

2014. szeptember 23. 10:19
Keszei L. András
Kisalföld

Zsigerből gyűlölöm a felszínes általánosításokat, mert a zagyvaságok idővel megfellebbezhetetlen igazságként betüremkednek az életünkbe. Közülük mostanában leginkább az dühít, hogy a költészet halott. Meg hogy a fiatalok (így, a fiatalok, en bloc) nem olvasnak, mert nincs idejük rá, mert drága, s amúgy sem érdekli őket. Mert csak a neten lógnak, hülye zenéket hallgatnak részegen, s közben tele az ország funkcionális analfabétákkal. Pedig friss tapasztalás, meglehetős biztonsággal képesek leképezni a világ összetettségét, s jelentem, értelmezni tudnak a rezsicsökkentésnél cizelláltabb közléseket is.

Lányomtól kaptam jegyet az egyik győri Slam Poetry-estre. Azt akarta, hallgassuk együtt, mert ez afféle előadói költészet, mondta, friss irodalom, s kíváncsi volt, mit szólok hozzá. És telt ház volt, pedig nem ingyen adták, mint a falunapi koncerteket. Egyetemisták, gimnazisták vagy ötszázan álltak sorba jegyért, és fizettek érte 800 magyar forintot, ami rosszabb helyeken három sör ára, s ha így vesszük, ez nem kevés. Kiállt a színpadra négy slammer és mondták a magukét. És jött a vers. Nem volt szómágia, csak közlés, szabad gondolat, afféle rögzített helyzetjelentés a világról, rólunk, az életünkről.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2014. szeptember 23. 16:42
Szóval már a Kisalföldet is elérte a beat generáció degenerációja, a "slam poetry". Tényleg minden mocskot importálni kell?
balbako_
2014. szeptember 23. 11:15
Mi ebben a csoda? Aki otthonról hozta a könyvek, versek, zene szeretetét az él is vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!