Újra rezsicsökkentés a kereskedelmi tévékben

2014. március 10. 13:11

Milyen dolog kitiltani a pártok kampányhirdetéseit a kereskedelmi adókról, majd kormányzati hirdetésekkel árasztani el azokat?

2014. március 10. 13:11
Balogh Ákos Gergely
Mandiner
„Az új kampányszabályozás gyakorlatilag teljesen kitiltotta a kereskedelmi televíziókból és rádiókból a politikai hirdetéseket kampányidőszakban. Az egyes csatornák ingyenesen közzétehetnének ugyan hirdetéseket – minden országos lista számára egyenlő időben –, ehhez azonban érthető módon nem fűlik a foguk. A szabályozás sokkal olcsóbbá teszi a kampányt, a pártok akár még bele is férhetnek az új, körülbelül egymilliárdos limitbe. Azonban ilyen szabályok mellett vagy korlátozni kéne a választásokon nem induló szereplők (például a kormány) kommunikációs lehetőségeit is kampányidőszakban, vagy legalább önmérsékletet kéne tanúsítaniuk e szereplőknek.
 
Nos, erről láthatóan szó sincs. Napok óta futnak az újra rezsicsökkentés kormányzati hirdetései a kereskedelmi televíziókban:
 

 
A Magyarország jobban teljesít kampány újabb eleme a Fidesz színeiben játszva hirdeti, hogy megint lesz rezsicsökkentés. Eközben épp a napokban jelennek meg az utcákon a Fidesz új óriásplakátjai:
 
jobban_teljesit_fidesz.jpg

 A kormányzati kommunikáció mindig része volt a kampányidőszaknak, a kormányok a korábbi választásokon sem jeleskedtek az önmegtartóztatásban, amit aztán a mindenkori ellenzék – 2006-ban és 2010-ben például a Fidesz – a fejükre is olvasott, teljes joggal. A 2014-es helyzet azonban minden korábbi trükközést alulmúl: milyen dolog kitiltani a pártok kampányhirdetéseit a kereskedelmi adókról, majd kormányzati hirdetésekkel árasztani el azokat? Mi szüksége van erre a kormánypártnak, ami népszerűségben, szervezettségben és anyagi erőforrásokban egyaránt utcahosszal vezet amúgy is?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wagner Hopkins
2014. március 11. 12:24
Az önvédelemre olyan eszköz megengedett, amilyennel támadnak. Nagyon szerény a Fidesz, maradjunk ennyiben.
Wagner Hopkins
2014. március 11. 12:21
Felőlem baltával is egyelhetik a mocskos bolsevikokat, akik ellen minden önvédelmi eszköz megengedett. Fasz kivan az állandó széplelküsködéssel: nem köszönik meg és abnormális.
fradi44
2014. március 11. 09:31
Cél az összefosás 14,9 százaléka !
fradi44
2014. március 11. 09:31
Csak a Bissau-Guineai ökör következetes. Megfigyelés alatt is -:))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!