Béke, együttérzés

2013. november 03. 09:09

A Fidesz állandó, a Fidesz örök. A magyarországi politikai életben csak a nagyobbik kormánypárt mutat egységet és stabilitást.

2013. november 03. 09:09
Kiss Tibor Noé
Új Szó

„Magyarország jobban teljesít, a rezsicsökkentés a sokadik fázisába lépett, a bankok fél térden. A közvélemény-kutatási adatok is változatlanok: a grafikonokon a narancs dominál. Az ellenzéki oldalon viszont teljes az anarchia.

Az október 23-i közös megemlékezés botrányba fulladt, miután a Magyar Szocialista Párt elnökébe a felvonulók egy csoportja belefojtotta a szót. Sőt, állítólag Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője meg sem várta, hogy Mesterházy Attila elmondja a beszédét, ehelyett sietve távozott a helyszínről.

Mesterházy mellett ezúttal Bajnai Gordon (Együtt Magyarországért) is kiállt, ugyancsak Gyurcsányt vádolva azzal, hogy megszegte az előzetesen felállított szabályokat, vagyis hogy a rendezvényen a felszólalók a kormányt kritizálják – és nem egymást. (...) 

Csak a Fidesznek nincs félnivalója. A KDNP-től legalábbis nem kell félnie: a szövetséges párt hivatalos YouTube-csatornájára feltöltött videókat átlagosan 10–20 alkalommal töltik le a felhasználók.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. november 03. 11:52
megjegyzem, ugyanezek a bankok Németországban, Ausztriában ingyenesen vezetik a számlákat, ingyenes a saját és egy csomó cégnél a más automatájából a készpénzfelvétel (nem egyszer- kétszer havonta), sőt, számlanyitásnál egyik másik még pénzt is ad... szóval ki van térden öcsi?
Antigoné
2013. november 03. 09:46
Látszólag objektív tünetleírás, de a fanyalgás egyértelmű. Szedje már össze magát a baloldal, különben szegény Noé depresszióba esik!
imres
2013. november 03. 09:34
"Csak a Fidesznek nincs félnivalója. A KDNP-től legalábbis nem kell félnie: a szövetséges párt hivatalos YouTube-csatornájára feltöltött videókat átlagosan 10–20 alkalommal töltik le a felhasználók.” És? Mi ebből a tanulság? A magyar politikai életben vannak pártok, amelyek pancserek és van olyan párt, amelyik nem pancser. Arról a Fidesz nem tehet, hogy a baloldalon annyi pancser párt van.
Necoure Yamakee
2013. november 03. 09:33
Ilyen ha valakik ertekalapon szervezodnek, nem erdekalapon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!