Magyarországon kényszerszinglik élnek

.."35 éves csajok és srácok" Ha valaki 35 éves korában még mindig csaj és srác akar lenni, annak valóban egyszerűbb a mama nyakán szingliskedni.

"Sokan – talán pont a környeztük válásait látva – nem akarják alábbadni." Pont azért válnak el, mert nem olyan lett a házasság, mint amit elképzeltek és nem akarják az általuk elképzeltnél alább adni.

Itt valamit félreértenek. Remélem nem Szerző, és nem Alany. Nem azért vannak szinglik, mert valakik a szingli életmódot jónak, helyesnek találják, hanem azért kell a szingli-létet kellemessé, élhetővé tenni, hogy az abba bekerülő emberek önmagában csak ezért ne legyenek boldogtalanabbak.

Kényszerszinglik akkor lennének, ha erre valaki kényszerítné őket. Valójában kényszeredett szinglik. Képtelenek normális, egészséges, felelősségteljes, felnőtt párkapcsolatokat kialakítani és fenntartani. És egyszerűen azért, mert - nagyon agresszívan - olyan működésképtelen szociális mintákat, olyan torz értékrendet mosnak a fejükbe, amiben az egyén mindig felülírja a társat, a családot a közösséget; az anyagiak az érzelmeket és immateriális értékeket; a szabadság a felelősségvállalást; a sekélyes élvezet a megosztott boldogságot; a verseny az önzetlenséget; a elfogadtatás kényszere az elfogadást; a külsőség a belsőt; a megfelelési kényszer az empátiát; a világfájdalom az önismeretet. Elnézem a számos 'szingli' barátomat és barátnémat. Egytől egyig jóravaló emberek (ha nem így lenne, nem számolnám őket a barátaim közé), és azt látom, hogy nemcsak egymással (ennélfogva másnemű potenciális társaikkal) nem tudnak kommunikálni, de a saját fejükön belül is képtelenek rendet tartani/tenni. Szenvednek a magánytól, a társsal meg nem osztott élet magányától. Vágynak társra, családra, de nem merik vállalni a felelősséget,és nem mernek kinyílni egy másik embernek. A házasság (nem az intézmény, egyszerűen a stabil párkapcsolat), a gyerekvállalás elöl úgymenekülnek, hogy közben a fél ezüket odaadnák érte. De újra és újra visszatorpannak, és megpróbálják a félelmüket externalizálni. "Jó nekem így", "úgyse találok senkit", "előbb kitombolom magam", "nem fér bele az életembe", "majd ha biztosítani tudom a ...", "nem kellek senkinek", "ebben a világban nem is lehet/érdemes", "könnyű neked, neked ott van xy", "szerencséd van, de látod, nekem nincs", hallotuk ezeket ugye ezerszer. Ezek az emberek, akik ettől a "kényszerszingliségtől" amúgy szenvednek, saját maguk elé húzzák fel a falakat. "Sokan – talán pont a környeztük válásait látva – nem akarják alábbadni." Ez pedig színtisztán a fogyasztói társadalom pszcihéromboló hatása. Ha elromlott, dobd el, és vegyél egy másikat. Tömegeknek eszébe se jut már bármit megjavíttatni. Lekukázom, és megkeresem azt, ami tökéletes, boldoggá fog tenni, mint egy új motoros fogkefe, ráadásul akciós, és kifejezetten tukmálják rám. aztán ha elromlott, kidobom, és körbenézek, hol kapot olcsót újat, amitől aztán tényleg úgy érzem magam, mintha folyton a tengerparton kortyolgatnám a koktélokat. Vásárló vagyok, aki tökéletes terméket keres. És viszont, termék vagyok, amit el kell adnom. Csak amikor engem hajítanak el, akkor nézek,mint Rozi a moziban, ugyebár ...