Ludassy Mária, Molnár Tamás, Maurras és a filozófiai kánon

2013. július 30. 08:23

Molnár katolikusként az újpogány Alain de Benoist-val is együttműködött. Szellemi nyitottságnak szokták nevezni ezt az ún. liberálisok, csak nem szeretik gyakorolni.

2013. július 30. 08:23
F. Forsyth
Konzervatórium

„A legutóbbi 168 órában Molnár érdemeiről-érdemtelenségéről értekeznek az interjúalannyal, Ludassy Máriával. Az ebben elmondottak iskolapéldái az intoleráns, gőgös liberalizmusnak/baloldaliságnak (ez esetben mindegy, melyikről beszélünk). Ez alapján össze is foglalhatjuk a mai liberális gondolkodás sarokpontjait.

1. A más véleményen lévők teljesítményének lebecsülése (»NB-III-as eszmetörténész«). Aki nem a demokratikus, liberális, felvilágosult gondolkodás híve, annak teljesítménye sem lehet. Igaz, Molnár könyveit világszerte ismerik, az amerikai konzervatív gondolkodás elengedhetetlen alkotója, de mindez mellékes. (Hogy Molnár miért a Havi Magyar Fórumba írt, annak külön története van, amit nyilvánvalóan sokan ismernek. Továbbá az, hogy másutt – amely talán természetes otthonául szolgálhatott volna – nem kapott helyet, nem Molnárt minősíti, hanem a magyar jobboldali sajtó egyes figuráinak beszűkült gondolkodását.)

2.  A velünk egyet nem értő gondolkodók megbélyegzése: radikális, tekintélyelvű stb. Sőt: mivel Molnár olvasta Maurras-t, és Maurras antiszemita volt, Molnár is nyilvánvalóan antiszemita. További bizonyításig. A ballib értelmiség és a »reakciós, feudális, fasiszta« Molnár közti különbség könnyedén megragadható abban a mozzanatban, hogy Molnár katolikusként az újpogány Alain de Benoist-val is együttműködött. Szellemi nyitottságnak szokták nevezni ezt az ún. liberálisok, csak nem szeretik gyakorolni.

3. A szekuláris megváltás küldetéstudata: »a humán értelmiségnek morális kötelessége a világ emberibbé formálása.« S ha mégsem sikerül, akkor jön a »szabadságra kényszerítés«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. július 30. 11:18
Magyarország az EU-csatlakozással a monetáris unióba való belépés iránt is elkötelezettséget vállalt. Így nincs értelme sem Surányira, sem Járaira hivatkozni, csupán a kormányzatra és az MNB-re. A kormányzat feladata lett volna, hogy az éves költségvetési hiányt és az inflációs rátát 3 % alá vigye, itt tartsa és a GDP-ben mért adósságállomány ne emelkedjen 60 % fölé. Ebben tudott és kellett a Jegybanknak segítenie az irányadó kamat megfelelő mozgatásával. Medgyessy Péter volt az, aki a kormány átvételekor kijelentette, hogy Magyarországnak jó esélye van arra, hogy 2007-től az eurót bevezesse. Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. július 16-án hivatalosan bejelentette, hogy Magyarország 2008-ban szándékozik bevezetni a közös fizetőeszközt. Ezt követően folyamatosan tolták ki a bevezetés céldátumát, mert a feltételeket soha sem tudták teljesíteni – L. konvergencia tervek teljesítését - végül már céldátumról sem beszéltek. Ezért voltunk túlzottdeficit eljárás alatt, amely a jelenlegi kormányzat alatt szűnt meg. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy az uniós csatlakozásunk után egyetlen olyan év sem volt, amikor reménykedni lehetett az euró bevezetésében, s ahogy múltak az évek egyre távolabb kerültünk.
Berecskereki
2013. július 30. 10:52
Az elmúlt közel 70 évben Magyarországon csak elméletben létezett a demokratikus baloldal, a gyakorlat mindig közelebb állt egy szűkebb csoport diktatúrájához. Ez a magyar magukat liberálisnak nevezőkre is igaz. A Kádár rendszer pedig nem volt konszolidált. A Rákosi és Kádár rendszer különbségét nagyon jól prezentálja a az emlékezetes két jelmondata. Rákosi rendszerben; Aki nincs velünk az ellenünk van. Kádár rendszer; Aki nincs ellenünk velünk van. Szerintem a magyar kommunisták, szocialisták és baloldali liberálisok – akik a vezetésben megjelentek – a nemzeti érdek feladását , a valakihez való szoros kötödést, követést helyezték előtérbe. Soha nem volt önálló politikájuk, mindig valakinek súgni kellett, valaki súgott. Ez most sincs másképpen. Ezt fejezi ki Kovács László mondta; Merjünk kicsik lenni.
pedroamigo
2013. július 30. 10:31
Nemtom, én nem bírtam kiolvasni semmiféle hegemóniára való törekvést. Az első pontot amúgy ki lehet fordítani arra, hogy nem szeretjük ha vki nem esik hasra az idolunktól. Molnár esetében nem lehet letagadni, hogy ez is szerepet játszik a konzervek indulatában...
OberEnnsinnen
2013. július 30. 10:19
Tudjuk, a még mindig pénz(át)csatornázó liberális döntéshozók annyira felsőbbrendűnek tartják magukat, hogy "öszbenyomás=0 pont" címen egy 100%-osra lepontozott pályázatot - úgy gondolják, minden további nélkül visszaminősíthetnek "nem támogatandónak, nem nyertesnek". A rákos daganatot műtét közben felismerő ún. onkokés feltalálója sem kaphatott támogatást a Magyar Tudományos Akadémia Lendület projektjének keretében. Ellenben az illetékes bíráló szervek "áldásos" tevékenységének hála, már Londonban dolgozik. Így mennek a dolgok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!