Warcraft: A kezdetek – Tényleg annyira rossz?

2016. május 29. 11:33

A Warcraft film kapcsán sorra jelennek meg a nem túl hízelgő kritikák és el kell ismernünk, hogy van alapjuk, de a film messze nem olyan borzalmas, mint amennyire ezek alapján gondolnánk.

2016. május 29. 11:33
Szabolcsi Gergely

Az igazat megvallva én szeretem a bugyuta fantasy filmeket. Nem a Hobbit szerű rétestésztaként nyúló akármikre és nem is a Trónok harcához hasonló komolykodó high fantasykre gondolok, hanem azokra a már-már sword & sorcery kategóriába sorolható filmekre, amikből egyre kevesebb készül (és azokból is egyre kevesebb az olyan, ami nézhető). A Warcraft pedig elsősorban ezen a területen játszik és azt kell hogy mondjam könnyedén felveszi a versenyt az olyan filmekkel, mint A hetedik fiú vagy Az óriásölő. Aki tehát szereti ezt a műfajt és nem vár a filmtől mély és következetes történetet, annak nem kell nagyon aggódni, mert a Warcraft pontosan azt nyújtja, amire a trailer alapján is számítani lehetett: két órányi campy fantasy, amiben ork fejek hullanak és a páncélok akkor is csillognak, ha órák óta vívják bennük a harcot a lovagok. Remélem a kritikai kudarc nem veszi el a stúdió kedvét a folytatásoktól, ugyanis a világban van potenciál és simán megvan a lehetőség arra, hogy a későbbiekben jóvátegyék az itt elkövetett hibákat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!