Rasszizmus miatt nyert pert a brit hadsereg ellen egy rasztahajú katona

2023. december 13. 15:50

Dwight Pile-Gray 15 évet húzott le a hadseregnél, a Gránátos Gránátezred kürtöse is volt.

2023. december 13. 15:50
Máliki, Núri al-

Rasszizmus miatt perelte be a brit hadsereget az első rasztahajú gárdista, és nyert – írja a BBC.

Dwight Pile-Gray 37 éves kora óta, 2005-től szolgált a brit haderőnél, ő volt az első, akinek engedélyezték a rasztahaj viselését. Pile-Gray kontyban hordta a haját, nem nyírta azt le.

Elmondása szerint 15 éves pályafutása alatt – melynek során megjárta a medvebőr kucsmát viselő Gránátos Gránátezred kürtösi pozícióját is – folyamatosan tapasztalt különböző rasszista megnyilvánulásokat. Ezek egy része (például az olyan kérdések, hogy rasztaként miért nem pacifista, vagy hogy drogozik-e) Pile-Gray szerint leginkább a katonatársai tudatlanságából fakadtak, de voltak keményebb beszólások is. Többek között olyanok is, amik a nemi szervét becsmérelték, sőt többször lenégerezték.

2021-ben aztán nyílt összetűzésbe került katonatársaival, az ügy vége pedig az lett, hogy fegyelmi eljárást indítottak vele szemben fegyelemsértés okán.

Ekkor hagyta ott a sereget Pile-Gray, aki távozásával egy időben szolgálati panaszt tett. Az elutasítás után a munkaügyi bírósághoz fordult, amely nemrég kimondta: hátrányos megkülönböztetés érte az őrmestert a hadseregnél, és nem volt jogszerű az ellene indított fegyelmi eljárás sem.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: MTI/EPA/ANDY RAIN)

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. február 22. 09:48
Gránátos Gránátezred. Mandiiiiii !!
voltospultos-2
2023. december 14. 07:59
És ezek akarnak háborúzni Oroszországgal. Még néhány év és a Kassai System leveri őket.
Majdmegmondom
2023. december 14. 05:07
Lassan érdemes lesz a briteket megtámadni, mert igazi katonájuk nem marad és fegyverre se pénz, mert mind perköltségre megy...
Kybon
2023. december 13. 20:49
Így jár a hadsereg, aki sáskákat vesz fel... Avagy a libcsi "demokrácia" visszanyal (és megharap, kifoszt, de még a fejedet is levágja!)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!