Csak játszani akart a telefonnal a kétéves kisfiú, 600 ezer forintnyi vásárlást bonyolított

2022. január 28. 09:20

„Olyan kicsi és aranyos, csak nevetni tudtam az egészen” – mesélte az édesanya.

2022. január 28. 09:20
null

Huszonkét hónaposan, édesanyja okostelefonjáról bonyolította le élete első vásárlását egy indiai kisgyermek az Egyesült Államokban. Amikor a csomagokat kiszállították, a szülők igencsak meglepődtek – számolt be az NBC New York cikkére hivatkozva a hirado.hu.

A lap azt írja: a kisfiú január elején „úgy gondolta, hogy rendel valamit az internetről”, élete első vásárlása azonban elég sokba került a mit sem sejtő szüleinek. Az indiai család nemrég költözött új otthonába, a lakásberendezés még javában zajlott. Az édesanya, Madhu Kumar éppen új holmi után nézett egy áruház internetes oldalán, a vásárlást azonban valami miatt félbehagyta,

a telefonja pedig a kis Ayaansh kezébe került, aki nyomkodni kezdte.

Anyja később teljesen megfeledkezett a vásárlásról. Pár nappal később a család legnagyobb meglepetésére óriási csomagok érkeztek a címükre. A ledöbbent anya először a férjét és a két nagyobbik gyerekét kérdezte meg, tudnak-e valamit a nem várt küldeményekről, de egyikük sem tudott a kérdésre válaszolni.

Több mint kétezer dollár értékben rendelt

A csomagok egyre csak gyűltek, a Kumar-család pedig végig értetlenül állt a történtek előtt. A csomagküldő szolgálat teherautói továbbra is csak jöttek, mind bútorokkal teli dobozokat hagyva a bejárati ajtó előtt. Köztük olyan nagyokat is, amik alig fértek be a házba. Egy idő múlva aztán kiderült, hogy

a kisfiú állt a rendelések mögött, amelyek összértéke több mint kétezer dollárra (638 ezer forint) rúgott.

„Nehéz elhinni, hogy megcsinálta, de pontosan ez történt. Muszáj lesz jelszavakat vagy arcfelismerést beiktatni a készülékeinken, hogy ez ne forduljon elő többet” – mondta az édesapa az NBC New York televízió híradójának.

„Óriási volt a meglepődés, nem értettük, mi történik. De olyan kicsi és aranyos, csak nevetni tudtam az egészen” – mesélte az anya, akit egyáltalán nem borított ki a dolog. Ayaansh egyébként bárki telefonját képes kezelni, egyszer például még egy e-mailt is küldött az édesanyjának az egyik készülékről. A szülők úgy döntöttek, hogy néhány berendezési tárgyat megtartanak a bútorrengetegből, a többit visszavitetik az áruházba.

A címlapfotón a huszonkét hónapos Ayaansh Kumar (Forrás: Twitter)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rigor_mortis
2022. január 28. 20:17
Az eredetiben kissé hihetőbb a történet. A kedves mama az összes cuccot bepakolta a Walmart kosarába, csak nem rendelte meg. Tehát a gyerek mindössze rákattintott a megrendelés gombra! https://www.washingtonpost.com/nation/2022/01/25/new-jersey-toddler-walmart-cart-online-shopping/
Reszelő Aladár
2022. január 28. 20:12
Az IKEA-ba 365 napig vissza lehet vinni.
Nemaztmondták Feri!
2022. január 28. 14:31
Hülyeség. Ez hír? Szegény Mandi, nincs mihez nyúlni? Itthon 14 napig visszaküldheted, indoklás nélkül. Kár volt a betűkért.
Akitlosz
2022. január 28. 13:10
Nehéz az indiaiak élete. Máshol sincsen bútorokból a kerítés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!