Magyar hegymászó halt meg a Magas-Tátrában

2019. február 22. 17:21

A szlovák hegyimentők már nem tudták újraéleszteni a férfit.

2019. február 22. 17:21

Lavinaomlás sodort el egy magyar hegymászó csoportot a Magas-Tátrában pénteken, a balesetben az egyikük életét vesztette – közölte honlapján a szlovák hegyimentő-szolgálat (HZS). A tragédiát okozó lavinaomlás a Lomnici csúcstól néhány száz méterre lévő Kis Hideg Völgyben következett be a déli órákban, amikor a helyszínen nagyon rossz időjárási körülmények uralkodtak, havazott és erős széllökések voltak.

A magyar hegymászók által riasztott hegyi mentők motoros hószánokon, majd gyalogosan tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Mire kiérkeztek, a hegymászóknak már sikerült megtalálniuk és kiásniuk a lavina által betemetett társukat, aki ekkor már nem mutatott életjeleket. Ennek ellenére a hegymászót megpróbálták még a helyszínen újraéleszteni, majd őt és a többi bajba került társát átszállították a közeli Téry menedékházba, ahol tovább próbálkoztak az újraélesztéssel, de eredménytelenül.

A szlovák hegyi mentőszolgálat egyik munkatársa az MTI-nek elmondta: a lavinaomlásba került magyar hegymászó csoport több mint tíz személyből állt, az általuk használt felszerelés alapján nem kezdő hegymászókról van szó. A lavinaomlásban meghalt hegymászó férfi – pontosította a HZS honlapján közölt információkat. Hozzátette: a baleset idején és helyszínén második szintű lavinaveszély volt érvényben, ez az ötös skálán közepesnek számít, tekintve, hogy náluk a négyesnél magasabb veszélyre még nem volt példa.

A péntek délutáni órákban a hegyimentő-szolgálat mentőakciója még folyamatban volt, ugyanis a bajba került magyar hegymászókat a rossz időjárási viszonyok miatt még nem tudták elszállítani a Téry menedékházból.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. február 22. 20:42
RTL Klub: meghalt a fiú, akihez fél óra alatt ért ki a mentő Az RTL Klub Híradója péntek esti adásában közölte, úgy tudják, hogy meghalt az a 17 éves fiú, aki kedd délután esett össze a Nyugati téri metróaluljáróban. Miután megjelent a felháborodott Facebook-poszt arról, hogy Budapesten egy fiatal, húsz év körüli fiú újraélesztéséhez fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugati téri aluljáróba, amely gyalog körülbelül három és fél percre van a Markó utcai Központi Mentőállomástól, a 444 egészségügyi blogjában dr. Kunetz Zsombor mentősök beszámolói alapján rekonstruálta az eseményeket. Ezután az Országos Mentőszolgálat elismerte: emberi mulasztás miatt érkezett későn a mentő a Nyugati-pályaudvarhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!