Hasogdzsi-ügy: Beismerte az újságíró halálát Szaúd-Arábia

2018. október 20. 09:17

Az sztambuli szaúdi főkonzulátuson dulakodást követően halt meg Dzsmál Hasogdzsi – ismerte be Szaúd-Arábia szombaton.

2018. október 20. 09:17

Szaúd-Arábia szombaton beismerte, hogy Dzsmál Hasogdzsi meghalt az isztambuli szaúdi főkonzulátuson – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség, hozzátéve, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. Ennek nyomán eltávolították posztjáról a titkosszolgálat helyettes vezetőjét, Szaúd-Arábia pedig „mélységes sajnálatát” fejezte ki a történtek miatt.

„Súlyos hibák”

A híradás szerint az arab-félszigeti ország főügyészsége a nyomozás eddigi eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy az október 2-án eltűnt ellenzéki újságíró valóban az isztambuli szaúdi konzulátuson lelte halálát, mégpedig azért, mert összetűzésbe keveredett az ott tartózkodó személyek egy csoportjával. A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfit megfojtották. Az SPA szerint a főügyészség jelezte, hogy folytatódik a nyomozás, tizennyolc szaúdi állampolgárt őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatosban.

A szaúdi főügyész arról is tájékoztatta az állami médiát, hogy Szaúd al-Kahtani királyi tanácsadót és Ahmed Aszirit, a titkosszolgálat helyettes vezetőjét azonnal eltávolították tisztségéből, miután a nyomozás eredményei szerint bebizonyosodott, hogy Dzsamál Hasogdzsi az isztambuli konzulátuson halt meg. Az ellenzéki újságíró halálának körülményeit vizsgáló bizottságot Mohamed bin Szalmán trónörökös vezeti majd – erről rendelkezett a szaúdi uralkodó, aki javaslatot tett a titkosszolgálat átszervezésére is. Ez utóbbi is feladata lesz a bizottságnak, amelyben a belügy- és a külügyminiszter, valamint a hírszerzés és a belbiztonsági hivatal főnökei is helyet foglalnak. A testület egy hónapot kapott arra, hogy jelentést készítsen az elvégzett munkáról.

„Mélységes sajnálat”

Nem hivatalos forrásból ugyanakkor bizonyos részleteket közölt a történtek hátteréről egy magát megnevezni nem akaró tisztségviselő, aki a Reuters szerint a „nyomozás részleteit ismerő” személy. Elmondása szerint a trónörökös herceg nem tudott a „konkrét műveletről”, amely Hasogdzsi halálához vezetett. „Nem volt semmiféle parancs arra vonatkozóan, hogy öljék meg vagy rabolják el őt” – mondta e forrás, aki szerint a herceg csupán azt az általános rendelkezést ismerte, hogy a királyságot bírálókat vissza kell juttatni az országba. A tisztségviselő azt is elmondta: nem tudni, hova kerülhetett a holttest, miután azt egy „helyi kapcsolatnak” átadták. Annak mindenesetre semmi jele, hogy a főkonzulátuson lennének a maradványok – tette hozzá.

Szaúd-Arábia „mélységes sajnálatát” fejezte ki Dzsamál Hasogdzsi megölése miatt – jelentette szombaton a szaúdi állami hírügynökség. Egy szaúdi külügyminisztériumi forrás szerint – aki ugyancsak az SPA idézett – Rijád a jövőben kész mindent megtenni a hasonlóan „súlyos hibák” megelőzése érdekében. E forrás szerint a szombaton hozott intézkedések a szaúdi vezetésnek azt a szándékát tükrözik, hogy megóvják az ország lakosságának az épségét és biztonságát.

„Baráti kormány, nagyszerű közreműködés”

A szaúdi kormány nagyra értékeli a Recep Tayyip Erdogan vezetése alatt álló Törökország „baráti kormányának” a nagyszerű közreműködését, amellyel jelentős mértékben járult hozzá a nyomozás sikeréhez – mondta a külügyminisztériumi forrás. Egyúttal dicsérte, hogy a szaúdi kormány „bölcsen” megvárta a vizsgálódás eredményeit, és nem bocsátkozott találgatásokba az üggyel kapcsolatban. A rijádi beismerés előtt nem sokkal a hírügynökségek beszámoltak arról, hogy Recep Tayyip Erdogan és Szalmán király telefonbeszélgetést folytatott. Az Anadolu török hírügynökség szerint ennek során kölcsönösen tájékoztatták egymást a Szaúd-Arábiában és Törökországban párhuzamosan folytatott nyomozás addigi eredményeiről.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban nem ismerte be.

(MTI, Nyitókép: Mohammed Ad-Shaikh/AFP)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. október 20. 15:06
Oroszország elutasítja a lezuhant lengyel kormánygép roncsainak kiadását: https://vilagpanorama.hu/2018/10/20/oroszorszag-elutasitja-a-lezuhant-lengyel-kormanygep-roncsainak-kiadasat/
Peter8811
2018. október 20. 13:31
Ez a bácsi Kuncze Gáborra hasonlít. Nem tudta azt mondani hogy ott sem volt? Vicc: Mi a különbség az újságíró és Kuncze között? Az újságíró szaudarab, Kuncze meg egy szardarab.
Mich
2018. október 20. 12:50
Beismerte...? ...hogy berendelték keddre az áldozatot , bereptettek egy 15 fős kínzó+kivégző+eltakarító brigádot, meggyilkolták, hulláját feldarabolták és eltüntették..., és hogy mindezt a trónörökös, "a Nyugat barátja", szervezte...? Inkább csak maszatolnak és hazudoznak.
tango47
2018. október 20. 12:23
Ha kellő mennyiségű fegyvert vásárolsz az USÁ-tól, kellő áron, akkor akár éleve feltrancsírozhatsz bárkit, felrobbanthatod NY-ban az ikertornyokat, még csak ferde szemmel sem fognak rád nézni a nyugatiak. Bezzeg, ha rá akarsz kényszeríteni egy egyetemnek álcázott társaságot arra, hogy betartsa annak az országnak a törvényeit, ahol székel, akkor a nagy USA átkokat szór rád és fenyeget. Hát ilyen ez a mai világ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!