Újabb földrengéssorozat rázta meg Hawaii Nagy Szigetét

2018. május 05. 10:32

Újabb földrengéssorozat volt Hawaiin, lakott területre is lövell lávát a Kilauea vulkán.

2018. május 05. 10:32

Újabb földrengéssorozat rázta meg pénteken Hawaii Nagy Szigetét, és az ottani Kilauea vulkán ismét lávát lövell ki, ezúttal már lakott területre is.

A hatóságok már az előző nap figyelmeztették a vulkán közvetlen szomszédságában élőket – mintegy tízezer embert –, hogy ajánlatos elhagyniuk otthonukat, mintegy 1500 ember távozott is, pénteken pedig további százak.

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése alapján a legerősebb rengés – 6,9-es – helyi idő szerint pénteken 12.32-kor (közép-európai idő szerint szombat hajnali fél kettőkor) történt. A helyi polgári védelem azonban szökőárriadót nem rendelt el. Ezt a rengést egy órával megelőzte egy 5,3-as, és követte másfél órával egy 5,4-es erősségű rengés.

A lávakitörés miatt két lakóépület kigyulladt a Kilauea közelében.

Az evakuálást a hatóságok elsősorban azért rendelték el már korábban, mert a vulkánból kiszabaduló kéngáz légzési problémákat okozhat a lakosoknál, főleg az időseknél.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2018. május 06. 07:54
Jöjjenek Európába, mindenkit szívesen látunk!
Nicolas
2018. május 06. 00:14
A nővéreim árat fizetnek az interneten 128 és 217 euró között óránként. 3 hónapig dolgozik, de a múlt hónapban 28497 eurót ért el, és csak pár óra van az interneten. ez az oldal ... >>>>>>>>>>>> https://goo.gl/yWNPyY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!