Aki regényt írt a Covid-járvány pokláról – orvosból lett írónő mesél a Mandinernek

2023. március 11. 12:01

„Azt látom, hogy rengeteg értékes fiatal nő küzd az egyedülléttel – ami részben a fiatal férfiakat is érinti.” Nők és férfiak identitásválságáról, társadalmi és véleménybuborékjainkról is beszélgettünk Havas Juli írónővel, aki civilben tüdőgyógyász főorvosként állt helyt a Covid-járványban, s most regényben dolgozta fel az átélteket, s sok minden mást is. Interjúnk!

2023. március 11. 12:01
null
Kovács Gergő

Kísértet járja be Magyarországot – a véleménybuborékok kísértete. Annak a kísértete, hogy emberek milliói között szűnik meg az érdemi kommunikáció, a közlés lehetősége, pusztán azért, mert eltérő a véleményük az alapvető kérdésekről. De lehet máshogy is? Havasi Juli főorvost és írót kérdezzük – többek között a fentiekről is –, akinek 2022-ben jelent meg első kötete Nincs Hold, ha nem nézed címen (Kalligram, 2022). A kortárs írókat megszólaltató sorozat előző része itt olvasható.

***

Mi vesz rá egy munkájában kiteljesedett, tapasztalt főorvost arra, hogy fölcsapjon szépírónak?

Talán éppen ez: a kiteljesedés a munkában. Amikor a karrierépítés befejeződik és a gyerekek felnőtté válnak, akkor szabad vegyértékek keletkeznek és megnő a – ezzel a divatos és kifejező szóval jellemzett – énidő. Mindig vágytam írni, és ennek most jött el az ideje.

Miért választott álnevet és honnan? Csak nem a Trónok harcából?

Bizony onnan. Amikor az első novellám megjelent, el kellett döntenem, hogy a sajátot használjam-e, vagy válasszak szerzői nevet. Azért döntöttem az utóbbi mellett, mert az orvosi szakmámban is publikálok itthon és külföldön is, így jobbnak találtam ezt a kettőt szétválasztani. Az első írásom megjelenésekor gyorsan kellett dönteni, hogy mit akarok, és mert akkor ment a Trónok harca, valóban onnan jött a Havas név, amivel a gyökereimre is utalok,

mert tényleg a havasokban, a Hargita alatt nőttem fel.

A Juli pedig az édesanyám neve volt. A regényem előtt már több novellám is megjelent, kezdetben a WMN és a Felhő Café, utóbbi hónapokban az ÉS és a Népszava is lehozta az írásaimat, ezért célszerű lett megtartani ezt a gyorsan választott nevet.

Szabad tudni az olvasóknak az eredeti nevét?

Tudatosan választottam szét a két életemet, de nem titok a saját nevem sem: dr. Szalai Zsuzsanna vagyok, tüdőgyógyász.

A Covid-tapasztalatok leírása, gondolom, adta magát. A konkrét valóságot olvashatjuk a regényben, amit orvosként tapasztalt?

Ez szintén egy nem tervezett döntés volt. Doktornős regényt készültem írni, olyat, ahol a magánéleti szál mellett a kórházi életet is megmutatom, csak közbejött a Covid, és nonszensz lett volna Covid előtti kórházról írni. Nyilván belekerültek a saját tapasztalataim is, bár csak óvatosan, mert a regény a járvány ideje alatt készült, és akkor

a munkánkról nem volt szabad kivinni semmit a nagyközönség elé.

Én ehhez tartottam magam, csak olyan tényekről írtam, amiről az újságban is olvashattunk, bár megjegyzem, semmit eltitkolni való nem történt a falakon belül.

Ezért a regényben sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak az érzések és gondolatok, az események az egyes szereplők érzelmein átszűrve kerültek bemutatásra. A történetem kilenc hónapot fog át, a járvány kitörésétől a második hullám elejéig tart, a kórház csak kontextus, a járvány pedig a családi és a szerelmi szál status quójának megváltozását előidéző katalizátor.

Milyen volt a Covid orvosként, belülről, a Covid-osztályon? Pokol?

Az első hullám – bár féltünk – valamiféle heroikus kollektív élményt adott azzal, hogy egy nagy, világrengető esemény kivédésének lehettünk részei. A lezárások miatt kevés volt a beteg, az ellátást magunknak jól megszerveztük, viszonylagos nyugalomban és maximális támogatás mellett dolgoztunk, a betegek gyógyulását saját sikernek könyveltük el, és hosszú küzdelem végén egyetlen beteget veszítettünk el.

A járvány azonban a második hullámtól tombolni kezdett,

és a harmadik hullám már tényleg maga volt a pokol.

Azt hiszem, képtelen lettem volna azt az időszakot megírni, csak a legelejéről írtam néhány bekezdést, amikor kezdődik a rettenet, de az is csak azért sikerült, mert maximálisan benne voltunk. Ahogy időben távolodunk, úgy halványodnak az emlékek, és még nekem is okoz meglepetést az, ami a saját regényemben van és már majdnem elfeledtem.

Mi volt a legmegrázóbb élménye?

Egyéni tragédiákkal minden orvos találkozott a pályája során,

de a betegek tömeges elvesztésével soha nem kellett szembenéznünk, és ez elviselhetetlen teher volt,

amire nincsenek szavak. Azóta is mélyen elástuk magunkban, nem beszélünk róla. Lassan a kollektív tudatból is kikopik, nincs mód a feldolgozásra.

Valahol a magyar egészségügyi rendszer kritikája is a könyv? Mi a fő mondanivalója ezzel kapcsolatban?

Nem volt célom a rendszerkritika és tartózkodtam a közvetlen ítéletformálástól is. Inkább az ellenkezőjét szerettem volna bemutatni: azt, hogy a „közkatonák”, a beosztott orvosok, a rezidensek, a nővérek és a fiatalok erejükön felül mire voltak képesek egy ilyen helyzetben. A cél inkább az volt, hogy pozitív érzelmeket keltsek az olvasóban, hogy ismerjék el ezt az áldozatos munkát.

Mert bizalomvesztés van a világban:

az átlagember nem érti már a tudomány eredményeit, ezért „nem hisz” az orvostudományban,

„nem hisz” abban, hogy az állam képes őt megvédeni egy vészhelyzet esetén: pedig az állam jól-rosszul, de képes volt kezelni a járványt. Az emberek viszont elhiszik a virtuális veszélyt és a kitalált ellenségképet, vevők az álhírekre, az áltudományos ostobaságokra.

Mire volna szükség?

Leginkább edukációra.

Már iskolában kellene oktatni az egészségtudományt,

a felelős magatartást étkezésről, életmódról, a mozgás fontosságáról azért, hogy felnőttként vegyék igénybe a szűrővizsgálatokat, hogy fogadják el a tudomány kínálta előnyöket, és hogy kritikusan tudják kiszűrni a hamis tájékoztatást és a tudatos félrevezetést. És hogy mi lesz a Covid által megtépázott egészségüggyel, amit ciklusokon átívelően magára hagyott minden kormány? Ami végzetesen megosztott a különböző ellenérdekeltségek – állami és magánszféra, kórházi és háziorvosi rendszer – miatt, ahol tragikus nővérhiány van, hiányzik a szociális háttér, és ahol nem értékelik a teljesítményt és minőséget? Elképzelni se tudom, hogyan lehet ezt rendbe tenni.

Nincs Hold, ha nem nézed. A könyv címe a kvantummechanika filozófiai vetületére utal, vagy van egy jóval hétköznapibb magyarázata is?

Einstein vitatta a kvantumfizikát, és Bohrnak mondta, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy ha nem nézzük a Holdat, akkor az nincs is ott; és ez áttételesen arra utal, hogy ha valamit negálunk, az hátha nem is létezik. A főhősöm, Kertész Anna doktornő ezzel a megküzdési stratégiával élt, így próbálta kizárni tudatából a betegek halálát, vagy az elcsúszott családi mintákból következő, méltatlan szeretői kapcsolatot.

Havas Juli az Írók Boltjában

 

A könyv történeti gerincét egy idősebb, nős férfi és egy fiatal lány kapcsolata, a lány reménytelen szerelme adja. Egyfajta női sors körbejárása ez, vagy részletek Havas Juli múltjából, esetleg ez is, az is?

Éppen a fentiek miatt nem éli meg a lány reménytelennek ezt a szerelmet, hanem elfogadja a másodhegedűs helyét. Részben, mert úgy érzi, hogy neki csak ennyi jár; másrészt, mert kényelmes számára, hogy nem kell elköteleződni. Igen, ez egy általános női sors, az alávetettség elfogadása, ami egyáltalán nem jellemző a szerző életére.

Sokkal érdekesebb számomra elengedni a fantáziát, mintsem saját élményt felhasználni.

Ugyanezért volt nehezebb megírni a kórházi jeleneteket: azok saját tapasztalásból származtak, amit nehéz volt regényesíteni, mert nehezen tudtam elszakadni az objektív valóságtól.

Egy interjújában úgy fogalmaz, hogy a fiatal lányok és nők óriási identitásválságot élnek meg. Ez mit jelent?

A karrier és a magánélet összeférhetetlensége miatt a nők állandó bűntudattól szenvednek, leginkább a gyerekvállalás és gyereknevelés idején, de manapság a pártalálás is nehezített tereppé vált. Azt látom, hogy rengeteg értékes fiatal nő küzd az egyedülléttel, ami részben a fiatal férfiakat is érinti, de

ahogy telnek az évek, a nők lehetőségei beszűkülnek, a férfiaké inkább kitágulnak,

hiszen az életkorból adódóan a férfiak többször tudják újrakezdeni az életüket, és akár újabb családot is tudnak alapítani. Sose értettem, hogy a fiatal nők miért ragadnak le egy sokkal idősebb férfi mellett: a regényemben erre (is) kerestem a választ és találtam ki hozzá ezt a történetet.

A férfiak nem élnek meg identitásválságot?

Bizonyára így van, de ezt nem tudom annyira átérezni. Ha belegondolok,

nekik sem lehet könnyű

megfelelni az emancipált, magabiztos, anyagilag független nők elvárásainak, hogy egyszerre legyenek férfiasak és háziasak, szenvedélyesek és hűségesek, modernek és elvhűek, macsók és femininek.

A hagyományos családmodell könnyebb utat biztosít, főként a férfiak számára, ahogy a regényemben is, ahol a tradicionális családban élő idősebb sebész számára a nem dolgozó feleség biztosítja az állandóságot, a szép, fiatal doktornő pedig az izgalmat. A nők többsége azonban már nem elégszik meg ezekkel a szerepekkel, egyenjogúságra vágyik és kiteljesedésre. És ez így van jól.

Hogy viseli a könyvet illető kritikát?

Nincs Hold, ha nem nézem! Komolyra fordítva: nagyon sok kedves visszajelzést kaptam, nemcsak az elfogult barátoktól, de idegenektől is, ezért ezek mellett elviselhető, ha valakinek nem tetszik, amit írtam. A konkrét kritikának örülök is, tényleg, mert abból tanulok, remélem.

Mit gondol a magyar irodalmi élet pártosodásáról? Épeszű ember nem gondolhatja azt, hogy minden, ami elképzelhető, rosszul megy egy országban, ahogy azt sem, hogy minden jól. De mintha egyre kevesebb épeszű volna a társadalomban, így az irodalomban is. Ott tartunk, hogy sokan azért hagynak figyelmen kívül, pontoznak le vagy fel egy könyvet, mert az író szerintük ide vagy oda szavaz, ide vagy oda „szól be”. Hogy lehetne megszüntetni ezt?

Nagyon a szélén állok én az irodalmi palettának, csak annyi jut el hozzám ebből a megosztott világból, amit olvasóként észlelek, és az, gondolom, csak a jéghegy csúcsa. A társadalmunk végzetes megosztása képeződik le minden területre, az enyémre talán kevésbé, főleg amióta mindenki szabadon kritizálja az egészségügyet, és ezért ideológiáktól függetlenül a célkeresztben állunk.

Másrészt mindannyian bezártuk magunkat a buborékunkba, ahol a saját véleményünket szajkózzuk és egymásnak bólogatunk,

és meg sem próbáljuk meghallgatni a másik oldalt. Egyáltalán nem tudom, hogyan fogunk ebből jól kijönni, és főleg mikor.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Nagyon izgalmasnak találom az írók betegségeinek a kutatását és bemutatását, részben edukációs céllal, hogy megmutassam, milyen nagyot fejlődött az orvostudomány, másrészt hogy ez hogyan befolyásolta a szerzők munkásságát. Jó lenne, ha a híres emberek nálunk is felvállalnák a betegségüket azért, hogy ezzel felhívják a figyelmet a megelőzésre. A mindent kiteregető bulvár babonás titoktartással kezeli ezeket a híreket, nem értem, miért. És szeretnék új regényt is írni, amit már elkezdtem, de amire sajnos most nincs annyi időm, mint a Covid-lezárások idején.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. március 12. 07:16
Elég ciki akkor covidozni, amikor bukik az egész kolosszális összeesküvés mesterséges virusostól, lezárasostól, oltásostól, gyógyszerestől. A hitelességetek oda van rég doki!
C.Dömötör
2023. március 11. 23:17
Én nem tudom, hogy ez egy jó ötlet volt. Most amikor szinte naponta egy újabb leleplezés lát napvilágot, és sorozatban kérnek nyugati politikusok, és újságok elnézést, mondván: minket is félrevezettek. https://www.telegraph.co.uk/news/lockdown-files/ https://www.achgut.com/artikel/die_pfizer_files Jellemző, hogy a baloldal ikonikus figurája, Naomi Wolf, egy valódi jobboldalival, Steve Bannon-al, göngyölíti fel a Pfizer gigantikus csalását, amely százezrek életébe került, és a vége beláthatatlan. A Pfizer 75 évre titkosítani akarta a dokumentációját, szerencsére egy bírói ítélet ezt megakadályozta, így 55 ezer oldalt havonta ki kell, hogy adjanak, az összességében 300 oldalnyi iratokból. Az iratokat önkéntes szakértők vizsgálják, valamennyien egészségügyi dolgozók, 3500 jelentkezett. Most megjelent könyvben az első 50 dokumentum: ,,Pfizer Documents Analysis Reports". Az eddigi írásokban olyan felfedezések vannak, amiknek csak a halvány árnyékát sejtettük, és tényleg minden képzeletet felülmúlnak. Naomi Wolf az emberiség ellen elkövetett bűntettnek hívja, amelynek a mértéke példátlan. Ezért gondolom, hogy ezt a járványt, nem lehet, és nem szabad úgy kezelni, mint egy természeti csapást, mert ez megtervezett volt, a kezdettől hazugságra épült, és az egész világra kiterjedt. Ha ezekután valaki ellenőrzés nélkül elfogad valamit a médiából, vagy az un. hivatalos tudományból, az magára vessen, azon tényleg nem lehet segíteni.
hini
2023. március 11. 15:40
rendkívül csinos a hölgy,és biztos nagyon okos is
Rugo
2023. március 11. 14:34
és gondolom szart sem tud az egészről
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!