Befagyasztja több űrmisszióját az Európai Űrügynökség

2020. március 25. 12:46

A legfontosabb a dolgozók egészségének védelme, ezért csökkentik a tevékenységet egyes tudományos missziókon – közölte Rolf Densing, az ESA műveleti igazgatója.

2020. március 25. 12:46

Az űrügynökség kedd este bejelentette, hogy tovább csökkenti a darmstadti irányítóközpontban dolgozók számát, ezért ideiglenesen leállítják egyes űrszondák működését, a velük folytatott adatgyűjtést. Az ESA 21 űreszközéből nyolcat érint az intézkedés, amely a közlés szerint „elhanyagolható” hatással lesz az űrkutatási missziókra.

A legfontosabb a dolgozók egészségének védelme, ezért csökkentik a tevékenységet egyes tudományos missziókon, főleg a bolygóközi űreszközökön, amelyeknek működtetése a legtöbb ember helyszíni munkáját igényi az irányítóközpontban – közölte Rolf Densing, az ESA műveleti igazgatója.

A hibernált programok között szerepel a Cluster-misszió, amelynek négy műholdja 2000 óta tanulmányozza a Föld mágneses környezetét és azt, miként befolyásolja ezt a napszél, az ExoMars Trace Gas Orbiter (TGO) űrexpedíció, amely 2016-ban indult a Mars légkörének kutatására, a vörös bolygó körül keringő Mars Express, amely 2003 óta készít felvételeket a Mars felszínéről és a Nap kutatására a múlt hónapban indított Solar Orbiter-misszió.

Már március 12-én bejelentették az ExoMars, az orosz Roszkoszmosszal közös projekt újabb missziójának 2022-re halasztását technikai problémák mellett azért is, mert a járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozások akadályozzák a munkát. A darmstadti irányítóközpont egy munkatársát vírushordozóként azonosították.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA is felfüggesztette a munkát a járvány miatt a kaliforniai James Webb űrteleszkópon, amelynek 2021 tavaszára tervezett átadása emiatt késedelmet szenvedhet.

(MTI)
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Veernewl
2020. március 25. 14:19
Előtte nem lehetne még qurcsányt és táskahordóit kilőni az űrbe?! Ez legalább lebomló szemét. Már úgy is oldja a szesz meg az elmebaj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!