Mostanáig a legtöbben azt a választ adták erre a kérdésre, hogy igen, a kor előre haladtával kevesebb alvásra van szükségünk, s ha van is valamilyen probléma, az pszichikai jellegű, a nyugdíjba vonulással vagy szorongással, esetleg gyógyszerek mellékhatásával magyarázható.
Ennek mond ellent az a kutatás, melyet nemrégen publikáltak, s melyről a mno online adott hírt.
„A Beth Israel Deaconess Medical Center és a Torontói Egyetem által elvégzett kutatások a jelenségnek – első alkalommal – neurológiai magyarázatot adtak: szerintük egy bizonyos, az alvási szokásokat szabályozó neuron klaszterek, vagyis az úgynevezett ventrolateralis preoptikus sejtek az öregedési folyamat közben lassan elhalnak – olvasható a The Huffington Post internetes oldalán.
-Az öregedés során ezeknek a sejteknek a többségét, így az alvási idő egy részét is, elveszítjük–mondta el a The Huffington Postnak Clifford Saper, a kutatás vezetője és egyben a Beth Israel Deacones Medical Center neurológiai osztályának elnöke.
Saper hozzátette: az emberek, mire hetvenes éveikbe lépnek, általánosan másfél órával alszanak kevesebbet, mint húszas éveikben. -Nem érzik magukat kipihentnek. Azért kelnek fel, mert már nem tudnak tovább aludni, de nap közben fáradtak maradnak–állapította meg a szakember-Ez a krónikus álmatlanság állapotának az egyik formája."
Tehát egyáltalán nem igaz, hogy ez nem zavarja az idősödőket, s hogy elég nekik a rövidebb alvásidő.
„Saper patkányokon végzett laboratóriumi tesztek során összekapcsolta a neuronok pusztulását az alvási zavarokkal. Megállapította, hogy azon állatok, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a sejtekkel, úgynevezett mély álmatlanságban szenvdnek.
Mindezek után arra törekedett, hogy eredményeit az emberekkel kapcsolatban is alá tudja támasztani. Saper egy csaknem ezer személyből álló adatsort vizsgált: az alanyoknak gondolatban vissza kellett térniük 1997-be, vagyis 65 éves korukba. Emellett kétévente mindannyiuknak viselnie kellett 7-10 napon keresztül egy karóra méretű eszközt a csuklójukon, mely minden mozdulatukat rögzítette. A kutatás haláluk után is folytatódhatott, mivel az alanyok agyukat tudományos célokra ajánlották fel.
Saper 45 agyat választott ki az alapján, hogy a ventrolateralis még ép állapotban van vagy sem. Először az idegsejtklasztereket próbálta megtalálni, ami az emberi agyban a patkányokéhoz hasonló helyen található.
Ezután összekapcsolta a talált neuronokat az összegyűjtött pihenésre és aktivitásra vonatkozó viselkedési adatokkal. Igazolta, hogy aki kevesebb neuronnal rendelkezett, annak nagyobb mértékű volt az alvásidőben tapasztalt töredezettsége. Ugyanakkor a legnagyobb neuronértékkel rendelkező agyakat (6000 feletti értékkel) a hosszabb, megszakítás nélküli alvással hozta összefüggésbe.
A kutatás egy másik érdekes tényre is rámutatott: a kevesebb neuron és a kevesebb alvás közötti kapcsolat még hangsúlyosabb volt azoknál, akik Alzheimer-kórban szenvedtek.
-Meglepő, hogy az Alzheimer-kóros betegek különös gyorsasággal veszítették el ezeket a sejteket – mondta Saper – Ők rendelkeztek a legkevesebb neuronnal és egyben a legnagyobb mértékű megszakított alvással.
Saper szerint az eredményei segíthetnek abban, hogy a betegek a család tagjai maradhassanak: -Ha olyan gyógyszereket tudnánk megalkotni, amelyek segítenek abban, hogy az Alzheimer-kóros betegek átaludják az éjszakát anélkül, hogy növelnénk az elesés kockázatát, ezzel néhány embert a bentlakásos intézmények falain kívül, a családja körében tudnánk tartani."
Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta
