Egy irodalmi asztaltársaságról

Eljön a hónap harmadik csütörtök estéje. Gyülekezünk a piliscsabai kocsmában. Egy kis irodalmi asztaltársaság, amelynek az a célkitűzése, hogy minden hónapban elolvassunk egy kortárs magyar művet. Az asztal­társaság nyolc éve alakult, azóta – a covidjárványt leszámítva – alig volt hónap, hogy ne jött volna össze az a hét-nyolc fő. Mindenki rohan, persze, mindenkinek ezer dolga van, munka, család satöbbi, de valahogy a minden hónap harmadik csütörtök estéjét az irodalomnak tudjuk szentelni. Van, aki útközben a Google- fordító hangján az autóban hallgatja meg a könyvet, de a szöveg csütörtök estére megvan. A társaság vegyes: van mérnök, filozófus, tanár, író, hivatalnok, az irodalmat még mindig komolyan veszik. Könyvet mindenki javasolhat, többségi szavazással választunk. Nem politikai vagy szekértáboralapon, hanem minőségi alapon. Az se biztos, hogy épp a legjobb könyv kerül terítékre, de valamiért a legérdekesebb, amiről vitatkozni lehet.

Az egész civil alapon működik, a meghívott szerzőnek nem fizetünk honoráriumot, csak az útiköltségét és az italát álljuk. Meglepő, hogy a szerzők így is eljönnek, többnyire szeretik is ezt a fajta kötetlen beszélgetést, mert ez nem olyan fórum, ahol szembeülnek a közönséggel, és egy dekoratív kérdező sablonkérdéseket tesz föl, az író elmondja a simára csiszolt gondolatait, a közönség meg tapsol. Nem is családi kör és nem is a sörözős baráti társaság, ahol már mindent tudnak egymásról, és csak a halk és komoly ivás marad. Ez az a hely, ahol a szerzőnek fel lehet tenni kellemetlen kérdéseket, és ezekből általában mély és őszinte beszélgetések alakulnak ki. Itt a meghívottak olyan dolgokat is elmondanak, amilyeneket más fórumokon nem. Van egy kis szakmázás, kötetlen röhögés, az asztaltársaság tagjai is többnyire írnak, tanítanak, érdeklődnek a világ irodalmi megközelítése iránt.