Csehül állnak

Volt egy kis mizéria a Vencel téren. Nem, nem, semmi komoly most, semmi önfelgyújtás. Nem úgy, mint Jan Palach annak idején. Csak valami gyengített verzió, ahogy egy rendes, jóléti konzum­társadalomhoz illik. Egy kora őszi, napsütéses napon hetvenezren rázták az öklüket, és skandálták: Csehország az első! A tömeget vélhetően elsősorban az ott is elszabaduló energiaárak hajtották ki a térre; a tüntetők azt is követelték, hogy a kormány semleges álláspontot foglaljon el az orosz–ukrán háborúban.

A németek nagyon figyelték, mi történik. Prága elég érdekes hely számukra, és nem csak a sör miatt. Ott sokszor történik olyasmi, ami máshol csak ritkán, mondjuk egy kis ablakon kihajigálás. Ha így folytatódik a kontinensen a politikai bizonytalanság eszkalációja, legyen a defenesztráció olimpiai szám! – gondoltam magamban. Csak nyugodtan, csak békésen, semmi erőszak. De most inkább azért kötötte le a németek figyelmét a kis szomszéd demonstrációja, mert hasonló megmozdulások náluk is várhatók. És a politikai követelések ott sem lesznek súlytalanok: az ország cselekvési autonómiá­ja egy részének visszaszerzése az Európai Uniótól, a nemzeti érdekek hangsúlyosabb figyelembevétele, és ha lehet, mielőbbi béke.