Paolo Bacigalupi: A vízvadász

2016. augusztus 22. 8:47

Szabó Dominik
ekultura.hu
Az viszont egyértelmű: ha arra vagyok kíváncsi, hogy mi fog ránk várni a következő évtizedekben, akkor továbbra is Paolo Bacigalupiért fogok nyúlni.

Bacigalupit mindig is ezért a nézőpontért szerettem annyira: sosem ad kényelmes, könnyű válaszokat, mindent »alulról«, a szegények, az általában önhibájukon kívül lecsúszottak szemszögéből vizsgál. Kíméletlen, kegyetlen, de őszinte – ezeket a történeteket máshogy nem is érdemes elmesélni. Nincsenek illúziói, pontosan érti, hogy működik a „rendszer”: mindenki önmagáért felel. Esély sincs egy jobb, egy szebb, egy élhetőbb világra – csak olyanra, amit a szervezett bűnözés teljesen kizsigerelt, amit az egyes országok és államok egymás közötti harca még mélyebbre taszított a gödör mélyén. Ahol a lányoknak pedig az az egyetlen kiugrási esélye, ha olyan férfinak adják el a testüket, aki talán megsajnálja őket, és valami jobb életet biztosít. Bacigalupit olvasni mindig fájdalmas, de közben hihető is, és iszonyúan erős hatással van ránk.

Pont ezért érintett kicsit rosszul, hogy maga a történet mennyire a klasszikus akció-thriller hagyományokat követi. Szórakoztató, gyorsan pereg, kifejezetten magával ragadnak az események, de alapjaiban mégsem szakad el igazán ettől a vonaltól – ami számomra kevésnek tűnt. És úgy érzem, ez másra is kihatott: a háttérre épp úgy, mint a karakterekre. Nincs meg az az igazán kreatív energia, amit még az ifjúsági Hajóbontókban is benne éreztem, A vízvadász pedig így eredeti gondolatok, ötletek, megoldások terén A felhúzhatós lányhoz képest alul marad. Ez számomra mindenképpen csalódás, aminek köszönhetően kisebb hatással is volt rám a könyv, de remélem, ezek után mást már nem fog ilyen meglepetésként érni – ezúttal nem érdemes olyat várni, mint A felhúzhatós lány (ha úgy tetszik, sokkal közelebbi rokonának érzem mondjuk a Nexusnak, keresztezve A teamesternő könyve ökológiai mondanivalójával).

Az viszont egyértelmű: ha arra vagyok kíváncsi, hogy mi fog ránk várni a következő évtizedekben, akkor továbbra is Paolo Bacigalupiért fogok nyúlni. Újfent egy olyan félelmetes világot tár elénk, amiről túl könnyű elképzelni, hogy hamarosan a mi jelenünkké válik – és próbálok nem belegondolni, hogy milyen esélyeink lesznek akkor a túlélésre. A vízvadász így pedig nem csupán egy szórakoztató, hatásos akció sci-fi, hanem komoly erővel bíró jelzés, ami, bízok benne, sokakban megkongatja a vészcsengőt. Hátha elkezdünk figyelni arra, hogy mennyi vizet használunk el feleslegesen.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés