Fábry Sándor: Gyurcsány besúgó volt Pécsett

2022. május 07. 15:17

„A KISZ annyira lekötötte, hogy az iskolába sem járt be” – vélekedett a humorista a DK elnökéről.

2022. május 07. 15:17
null

Rónai Egonnak adott interjút Fábry Sándor. A humorista elsősorban azért fogadta el a meghívást, hogy promózza május 9–11-én bemutatásra kerülő Revüjét, de nem csak erről esett szó. A Fábry (korábbi Fábry Show) nemrég ünnepelte a kétszázadik, jubileumi adást.

Fábry Sándor kiemelte, hogy bizonyos szempontoknak, elvárásoknak meg kell felelnie a műsornak, de szerinte ez nem baj, hiszen akik pénzt adnak rá, elvárhatják. „Egy ilyen érdekes félelem lengi körül a miniszterelnök úrral kapcsolatos megnyilatkozásokat, nem baj, hogy az egyáltalán nem bántó, sőt humoros, sőt tulajdonképpen profi, ezeket általában igyekeznek velünk elkerülni” – mondja.

A beszélgetésből kiderül, politikailag mindent 56-hoz képest véleményez, így Gyurcsány Ferencet is, akinek a politikai állásfoglalása 56-ellenes. Fábry szerint Gyurcsány, a „függetlenített KISZ-titkár” besúgó volt Pécsett.

A KISZ annyira lekötötte, hogy az iskolába sem járt be, és besúgóként tevékenykedett

– mondja a művész. Erre ugyan nincs bizonyíték, de Fábry szerint Pécsett mindenki ezt beszélte. 

Hát könyörgöm, én nem tudok Farkasházy helyett kilépni az MSZMP-ből

– hangoztatta Fábry annak kapcsán, hogy nem ápol meglehetősen jó viszonyt a Hócipő újságírójával.

A beszélgetésből kiderül még, hogy hiányzik neki a filmkészítés, de olyat itthon úgysem tudna összehozni, mint a netflixes Peaky Blinders sorozat, amit óriásinak tart. Bár témái épp lennének, például Szabó Dezső Elsodort faluja.

Új darabja, az Etűdök rókafűrészre, ami miatt elfogadta a Húzós meghívását, a drMáriással készült közös könyvéből íródott színpadra. Első bemutatója az Akváriumban lesz május 9-én, majd 10–11-én szintén játsszák. A műfaja egyszerre zenés, táncos, prózai, szerepel benne többek között Váczi Eszter, Nagy Kriszta Tereskova, Szőke András és Pintér Béla társulatának színészei is. Dadaistaszerű színház, amiben nincs konfliktus, nem halad a cselekmény, az üzenet a háborúról és a békéről szól.

A teljes beszélgetést itt nézheti vissza:

Fotó: Ficsor Márton

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2022. május 09. 15:24
Gyurcsány egy meggyőződéses kommunista karrierista, akinek a pápai szobakonyhás csóró proli környezetből ez volt az egyetlen kiút. A tanulás nem volt (nem lehetett az erőssége, mivel igen súlyos személyiségzavara van). A besúgás csak az egyik eleme a romboló személyiségének. A manipuláció, a vesztegetés, a hivatali vesztegetés, a becsapás, a befolyással üzérkedés, az árulás mind-mind a bozótharcos Gyurcsány eszköztárában található szerszámok. Ez a mocsok ember nem azért lett "politikus", mert az ország javát, vagy jobbítását, a közösség fejlődését szeretné szolgálni, hanem mert karriervágyának iránya egybevág az Apró klán életben maradásának érdekeivel. Ők kiemelték (kimosták a szarból), adtak alá egy szamarat, s fakardot a kezébe majd bezavarták a politikába. Sajnos a fickó szupertehetségtelen, s nincs az a pénz, ami ezt a véresszájú nárcisztikus hülyét értelmes emberré változtathatná.
nempolitizálok
2022. május 09. 10:52
89-ben személyesen láttam, hogy rettegnek MSZMP funkcik attól, hogy a rendszerváltáskor felelősségre vonják őket. Nem véletlenül és meg is történt volna, ha addigra a felső kör nem egyezik ki és nem áll a nyugati érdekek szolgálatába. Erről ők nem tudtak. Ez nekünk olyan szempontból jó volt, hogy a kommunizmus nem volt olyan durva mint pld. a cseheknél, németeknél, de olyan szempontból rossz, hogy azonnal készen állt egy nyugati érdekeket a magyar érdekekkel ellentétében is kiszolgáló politikusi garnitúra. Réadésul cserében szétsoszthatták maguk között az állami és pártvagyon nagyobbik részét. A nyugat persze nem bízott meg bennük, a libsiknek komoly szerepet kellett kapniuk. 90-ben az MSZMP-sek tömegesen áramlottak az SZDSZ-be, hogy az alapszervezeteket uralni tudják. Ez sikerült is, így az MSZMP nómenklatúra gyerekei, unokái is politikai szerephez jutottak. Ez újabb csapás lett Magyarországra, hiszen ezek többségében elkényeztetett, képzetlen úrigyerekek, akik még pofátlanabbul szolgálták ki a nyugati érdekeket. A demokrácia azonban versenyhelyzetet teremt, ezek pedig értelemszerűen nem alkalmasak erre.
zsui
2022. május 09. 10:44
A felsőoktatási besúgói hálózat témája, a hallgatók közé beépített TÉGLÁK (besúgók) egyetemeken belüli fenntartóinak rendszerváltás utáni felemelkedése semmilyen szinten nincs feltárva.
Megvagyok1
2022. május 09. 10:07
Te mi vagy ? Seggnyaló senki . Készül neked is a Kossuth díj .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!