Bajkeverők

2018. január 23. 22:42

Így nyertek politikai dimenziót a múlt században olyan civil szerveződések, mint a dalárdák, az olvasókörök, a természetjáró-egyesületek, a beat-, az amatőr színházi, a táncházmozgalom, az irodalmi és más művészeti műhelyek, a Szegényeket Támogató Alap. Erről a párt manapság megfeledkezni látszik, de a Fidesz is illegális civil szervezetként alakult meg 1988 tavaszán.

2018. január 23. 22:42
Ugró Miklós

„Baj van a civilekkel. Persze mindig voltak velük apróbb-nagyobb gondok, mert nem tudnak és nem is akarnak illemtudóan viselkedni, úgy, ahogy a politikusok elvárják tőlük. Mióta kialakult a népképviseleti rendszer, a civilek furtonfurt beleszólnak a politikába. S bármily meglepő ez sokaknak, ezt nevezik demokráciának. Csakhogy a demokráciával is baj van. Legalábbis a politikusok egy része szerint. Akik csak addig tántoríthatatlan hívei a demokráciának, amíg megválasztják őket, utána a terhükre van. Szóval, minél inkább beleszólhatnak a civilek a politikába, annál inkább korlátozzák a politikusokat egyéni ambícióik kiélésében. Következtetésképpen: annál erősebb a demokrácia. Márpedig a civilek akaratlanul is politizálnak, amikor szervezeteket hoznak létre, akkor is, ha a politikától látszólag távol eső terepeken tevékenykednek. Ugyanis ha önkényesen társulásokat építenek, az annak a jele, hogy az állam – tudatosan vagy felületességből – csak részben vagy egyáltalán nem lát el különböző társadalmi feladatokat. Megszokott, hogy az állam átengedi a civileknek – főleg a kultúra és a szociális gondoskodás területén – némely teendők elvégzését, ideális esetben anyagi támogatást is ad hozzájuk.

Ám ezek az idillikus állapotok azonnal véget érnek, amikor a hatalom megpróbál rátelepedni a civilekre. Befolyásolná, irányítaná, érdekei szerint használná őket, maga hozna létre szervezeteket, a spontán szerveződéseket tiltaná, a meglévőket feloszlatná. Eredetileg apolitikus vagy politizálni nem is szándékozó szervezetek ellenzéki pozícióba kerültek, sőt, egyes mozgalmak az állampolgárok politikai szocializációjában is meghatározó szerephez jutottak.

Így nyertek politikai dimenziót a múlt században olyan civil szerveződések, mint a dalárdák, az olvasókörök, a természetjáró-egyesületek, a beat-, az amatőr színházi, a táncházmozgalom, az irodalmi és más művészeti műhelyek, a Szegényeket Támogató Alap. Erről a párt manapság megfeledkezni látszik, de a Fidesz is illegális civil szervezetként alakult meg 1988 tavaszán.”

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mystes
2018. január 24. 17:32
hát épp ez az! míg a fidesz rendes, becsületes illegális civilszervezetként alakult meg, adddig a sorosfélék sosem voltak illegálisak! már akkor a nemzetközi ideológia és tőke nyomta őket.
zakar zoltán béla
2018. január 24. 14:39
............................................
Mich
2018. január 24. 11:36
Aha, Ugró Mókus, most már a régi, kádárista vádakat használod a Fidesz ellen... gondolom, a náci barátaid javaslatára és G. Gazdád örömére...
mokány
2018. január 24. 09:45
Az 1988 és 1990 közötti privatizáció talán legális volt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!