Joghézag miatt nincs még befektetői letelepedés

2013. január 16. 10:30

Még nem nyújthatott be EU-n kívüli állampolgár befektetői letelepedési igénylést, mivel az NGM nem hirdetett ki egy vonatkozó rendeletet.

2013. január 16. 10:30

Még nem hirdette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a tartózkodási engedély kiállításának alapját képező értékpapír-kibocsátással és -vásárlással kapcsolatos rendeletet, amely ez előfeltétele a befektetői letelepedési igénylésnek – közölte a Világgazdasággal a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.

A decemberi törvénymódosítás értelmében azon EU-n kívüli állampolgárok kérhetnek tartózkodási engedélyt, akik magyarországi befektetéseik miatti beutazásához és itt-tartózkodásához nemzetgazdasági érdek fűződik. Nemzetgazdasági érdeknek minősül, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy legalább 250 ezer euró (közel 75 millió forint) értékben rendelkezik (ő vagy a tulajdonában lévő társaság) legalább öt évre szóló, határozott idejű értékpapírral.

A befektetői tartózkodási engedélyhez meg kell még felelni olyan feltételeknek, mint a magyarországi szálláshely vagy lakóhely megléte, az igénylő pedig nem veszélyeztetheti az ország köz- és nemzetbiztonságát, valamint közegészségügyi érdekeit.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!