Blake Crouch: Sötét anyag

„A harmadik etap volt azonban az, ami szerény véleményem szerint a legmeglepőbbre és legizgalmasabbra sikeredett. Itt az író átnyergelt egy másik sci-fi alkategóriára (szintén nem árulhatom el, melyikre), és bizony fergetegesen sikerült a váltás. A korábbi részekben felvetett nyomasztó kérdések egy olyan helyzetben kulminálódnak, amely tökéletesen megragadja a múltbeli jó/rossz döntések és megragadott/elszalasztott lehetőségek mátrixát, valamit parádésan fűzi ebbe bele az önazonosság kérdéskörét. Nem mellesleg jó fináléhoz méltóan itt kapjuk a legnagyobb dózisban az izgalmakat, az érzelmeket és az akciót is.

A regény lelkét a szereplők jelentik, ilyen szempontból Blake Crouch alkotása kissé kiegyensúlyozatlan, mivel nagyon a főhősére, Jason Dessenre fókuszál, a többi karakterről, az ellenlábasairól, valamint a fiáról csak minimális tapasztalatokat szerzünk, a főszereplőn kívül csak a felesége, Daniela még olyan, akit viszonylag jobban felépít és bemutat az író. Az ügyesen árnyalt és hitelesnek ható Jason-Daniela pároson kívül mindenki más a margóra szorul. Ez természetesen a koncepció része (aki elolvassa a könyvet, pontosan megérti, hogy miért), a kötet hangsúlyosan a hősére és a szerelmére koncentrál, mégis, nekem néhol hiányérzetem volt, főként Jason elrablójával kapcsolatban... szívesen kaptam volna egy kicsivel több betekintést a gondolataiba és az érzéseibe.

A írás katonás, de magával ragadó stílusa Farkas Veronika fordításában tökéletesen illik a történethez; a sodró tempó ideális; a borító nincs túlcizellálva, de nagyszerűen leképezi a mű fókuszát.”