Emberkísérlet: Egy hét a Pokémon Góval

2016. július 26. 08:48

Csatlakoztam a telefonját bámuló sétálgató tömeghez, és egy hétig nagyon komolyan játszottam. Nyakamba vettem a várost, mert kíváncsi voltam, mennyire tudom beépíteni a meló és az életem mellé azt, hogy pokémenok után rohangásszak.

2016. július 26. 08:48
Strott Tímea
Trikorder

Az esti séta a parton felemásra sikerült. Valaki két egymás mellett lévő, a dokkokhoz közeli PokéStophoz lerakott egy-egy lure modult, egész konkrétan el sem kellett mozdulni, csak beülni a kettő közé és várni. Nyilván elég sok ember volt ott, de két Slowpoke elkapása után rendszer kivágott és nem is jött vissza jó darabig, de volt olyan is, akinek egyetlen Pokémon sem jött. Arrébb sétáltunk, megnéztem egy közeli sárga Gymet, kicsit gyakoroltam a harcot, mire visszasétáltunk újra le tudtam ülni. Csakhogy a fél sétám eredménytelen volt, mert hiába akarok én tojást keltetni, ha nem enged be a rendszer. Visszaérésem után még jó 10-20 darabot begyűjtöttem, de 2-3 pokémononként lefagyott a program elkapás közben, és csak az újraindítás segített. Vagy az sem, ugyanis újraindítás után volt, hogy nem töltött be rendesen, sétáltatni például tudtam az avatarom, de nem láttam, hogy van-e valami a közelemben.

A második nagy problémám a program instabilitása mellett az, hogy a 3 tappancsos glitch miatt nem tudom merre kell menni, így elég sok mindent, többek között egy Ponytát hagytam el valahol a parkban. Baromi dühítő, hogy rááldozom az időmet és egyszerűen nem tudok normálisan játszani. Itt megfordult a fejemben, hogy hagyom a francba az egészet, de az emberkísérlet az emberkísérlet.

Annyi, hogy tényleg összehozza az embereket. Valaki láthatóan töltötte a telefonját power bankről, odament hozzá egy másik srác, hogy kisegítené-e, és onnantól beszélgettek. Felváltva szidtuk a programozókat ott a lépcsőn, örültünk a Poliwagjainknek meg a Goldeenjeinknek, néztük, ki mit kapott el. És persze röhögtünk azon, hogy mindenki a hajó indulására vár. ()

Komolyra fordítva a szót, igazából jó kis játék ez, csak kár, hogy nem működik rendesen. Én minimálisan sétáltam többet, mint amúgy tettem volna, ellenben ezt lassabban teszem meg. Plusz fél órát rászántam minden este és reggel, amikor tehettem és nem felejtettem el, így a tojásaim szépen keltek ki, és nem is voltam csalódott. Viszont annak ellenére, hogy egész sok helyen megfordultam a városban, nem túl színes a palettám. Mondjuk, ha működne a rendesen a tappancsos rendszer, nyilván többfélém lenne, de ez így rendesen elveszi az ember kedvét a keringéstől. Első alkalommal, mikor volt időm keresgélni, még próbáltam egyet-egyet így elfogni, nagyjából nulla sikerrel, így ezt idő hiányában feladtam hamar.

A gps problémákkal nem tudok mit kezdeni, baromi idegesítő hogy ennyire sokszor leáll az avatarom, és nem számol tovább. Jó lenne egy belső refresh gomb, így nem kellene újraindítani mindig.

A gym harcok unalmasak, és nem érzem úgy, hogy bármit visszaadna az eredetiből. Én örülnék, ha visszahoznák a körökre osztottságot úgy, hogy a bent hagyott pokémonoknak megadhatod, hogy mire hogyan reagáljon. Minimális fejlesztéssel (mondjuk mint a klasszikus Dragon Age-ben, ahol megadhatod a companionjaidnak, hogy mit csináljanak) megoldható lenne.

Ugyanígy hiányoznak a trénerek elleni meccsek és a cserék, amit itt meg lehetne fejelni még egy barátlistával: én sem megyek le egyedül sehová, jól jönne a társaság, főleg, ha azonos teambe tartoznánk. Így egyszerűbb lenne megrohamozni egy-egy gymet is, és elfoglalni azt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!