„A héten két olyan találkozó is lezajlott, amelyek eredményei alapjaiban fogják befolyásolni az európai biztonságpolitikát, valamint az éppen javában zajló fegyveres konfliktusokat: kedden John Kerry amerikai külügyminiszter találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, csütörtökön pedig a NATO tagországok külügyminiszterei gyűltek össze, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket. Az eredmény cinikusan fogalmazva: a hibrid hadviselés mélységesen elítélendő, de ha ilyen támadás ér, akkor csak magadra számíthatsz.
Az amerikai diplomácia megtörte a 2013 májusa óta tartó jeget, és külügyminisztere személyesen tett látogatást a mostanában egyértelműen agresszornak bélyegzett Oroszországban. A hivatalos vélemények szerint kifejezetten jó hangulatúra sikeredett a találkozó Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Vlagyimir Putyinnal, így nem véletlen, hogy hamar széles körben elterjedt a nézet: végre megkezdődhet az enyhülés a kelet-ukrajnai konfliktus okozta helyzet kapcsán. Kerry természetesen azért nem nyújtott egyből békejobbot az orosz félnek, azonban kijelentette, amennyiben Moszkva kész betartani a minszki megállapodás feltételeit, mind az EU és mind az Egyesült Államok kész enyhíteni, végső soron pedig eltörölni az országot sújtó gazdasági szankciókat. Egy pontról viszont lényegében egyáltalán nem esett szó: a Krím-félsziget elfoglalásáról.
Pedig akármennyire is már-már a közelmúlt ködébe vész ez az esemény, mégiscsak ez jelentette az Ukrajnában zajló háború kezdőpontját, egy olyan mérföldkövet, amely a hibrid háborúk új korszakát jelezte. Olyan háborúkét, amelyekben egy olyan egyszerű tény, hogy egy adott ország katonái nem viselnek reguláris egyenruhát és jelzéseket, kényszerű megtorpanásra készteti a nemzetközi jogot és így a nemzetközi szervezeteket. Olyannyira, hogy jelenleg ott tartunk, nem is akarunk és valójában nem is tudunk mit tenni a krími annexió ellen. Ezt az irreguláris inváziót – ha kéretlenül is, de – lenyelték az európai kontinens és a világ nagyhatalmai. Nem nehéz sajnos a jelenlegi helyzetet párhuzamba állítani az 1938-as müncheni konferencia (amely során a megbékéltetési politika eredményeképp a náci Németország magához csatolhatta a németajkú csehszlovákiai Szudéta-vidéket, abban a reményben, hogy ezzel elkerülhető egy nagy háború) által létrehozott állapottal – még ha egyértelmű is, hogy Vlagyimir Putyin összehasonlítása Hitlerrel mérhetetlenül túlzó is. A Krím elesett, de nem most esett el: a NATO és az EU az első pillanattól kezdve felkészületlenül állt az elvesztése előtt.”