Letya

2017. július 19. 11:16
Érződik a regényen, hogy Stephenson sok háttérmunkát végzett, aminek a lényegét egy misztikus-történelmi kutatás keretén belül az olvasó elé is tárja.
2017. június 13. 10:57
A történet már az első pár oldalt követően beszippantott és tudtam, hogy ha Card nem követ el valami oltári nagy bakit, akkor ez akár az egyik kedvenc regényem is lehet a jövőben.
2017. június 6. 11:06
A regény elolvasása után értettem csak meg, hogy talán éppen az volt az írónak a terve, azzal hogy ilyen kaotikusan írja le az eseményeket, hogy az olvasó jobban át tudja érezni Vonderach zavarodottságát.
2017. május 30. 10:43
Kloos megfogadta a tanácsot. A múltjából merített ihletet és elhelyezte mindezt a jövőbe, megspékelve a félelmeivel és az álmaival. Így születhetett a Frontvonalak.
2017. május 23. 10:24
Fedina Lídia érdekes kérdést feszeget a regényében. Mégpedig azt, hogy az emberiség meddig képes elmenni, hogy megvédje magát a külső behatásokkal szemben?
2017. május 19. 11:17
És akkor jön Blake Crouch, aki fogja az egészet és egy tudományos elmélettel új szintre emeli a thriller műfaját a sci-fin belül.
2017. május 10. 12:16
Sajnálom azokat az olvasókat, és elnézést is kérek tőlük, akik ezzel a kötettel szerettek volna megismerkedni a zsánerrel.
2017. május 4. 11:09
Az első ötven oldalt követően éreztem, hogy jó ötlet volt belevágni a könyv olvasásába.
2017. április 11. 12:27
A sci-fi politológiája az újdonság erejével hatott rám, így nem csoda, hogy amikor meghallottam, hogy Tóth Csaba egy újabb kötettel jelentkezik, nagyon kíváncsi lettem.
2017. április 4. 10:52
A regény indulásával nincs is baj, hiszen felvezetésnek jó lenne, ha nem lenne annyi erőltetett humorral telenyomva.
2017. március 21. 06:00
Már írtam, hogy túl sok izgalomra nem számíthat az olvasó. Mindössze egy-két lepkefingnyi jut ki belőle az embernek, de azt is tovasodorja a legkisebb szellő.
2017. március 14. 13:23
Orson Scott Card már a Fajirtásban befejezhette volna a regénysorozatot, de mivel előre eladta a történetet, így két részre bontotta a regényt, aminek köszönhetően megszületett ez a könyv is. Pedig mennyivel jobban jártunk volna, ha csak trilógia lett volna!
2017. március 7. 06:09
Orson Scott Card a Fajirtással még nagyobb bravúrt hajtott végre, ha ez egyáltalán lehetséges.
2017. február 7. 07:12
Eggers tökéletesen összemosta Orwell 1984-ét és Ray Bradbury Fahrenheit 451-ét. Mint a birkák, önként és dalolva engedik a könyv szereplői, hogy magánszférájukat megcsorbítva állandó megfigyelés tárgyává váljanak.
2017. január 30. 10:27
Card javára írható, hogy nagyon gördülékenyen ír, így annak ellenére, hogy a kötet majdnem ötszáz oldalas, szinte faltam a fejezeteket.
2017. január 26. 09:34
Az már egy másik kérdés, hogy mennyire veszi be ezen utóbbi olvasóknak a gyomra a tudományos fejtegetéseket és, hogy határt tudnak-e húzni a valódi tudomány és a fikció között.
2017. január 18. 07:33
Mondhatni, hogy lerágott csont az egész és nem lehet róla már többet lenyúzni. Azonban Emily St. John Mandel megmutatta, hogy lehet erről másképpen is írni.
2017. január 2. 07:45
Orson Scott Card egy briliáns elme, aki egy egyszerű történetből is hatalmas alkotást tudott létrehozni.

összesen: 51 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó