Kánai András: Nincs misztikus recept

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Ezen már túl vagyunk: most Kánai András válaszol Michaleczky Péter múlt heti válaszaira.

*

Múlt héten Michaleczky Péter is hozzászólt a Mandiner.sci-fi által kezdeményezett körkérdéshez. Mivel szerintem néhány megállapítása szerintem közkeletű tévedéseket tartalmaz, és közvetetten az én cikkemre is reagált, itt szeretnék a viszontválasz lehetőségével élni.

Péter azt írja, hogy az anyagi függetlenség feltétele a professzionális íróvá válásnak. Nos, egy eszményi világban így kellene lennie, de lássuk az adatokat: az USA-ban, egy több mint 320 milliós piacon, amely a világ angolul (is) olvasó könyvbarátait látja el termékekkel, vajon hány sci-fi és fantasy író él meg csak a szerzőségéből? Az iparági szereplők elmondása szerint 50-100 lehet maximum, és egy angol kutatás szerint az írók ráadásul egyre kevesebbet keresnek. A tény az, hogy a sikeres, csak ezzel foglalkozó írók első, financiális szempontból is sikeres remekművüket nem főállásban írták meg. (Érdemes elolvasni, King milyen elképesztő körülmények között alkotta meg a Carriet.) Michael Swanwick közlése szerint 300 főállású író él az USA-ban, és ebben már benne vannak a zsánerszerzők is. A siker, az erős első regény tehát elsősorban nem pénz és idő, hanem elszántság és szakmabeli tudás, és nem elhanyagolható szerencse függvénye.

Erős félreértés, vagy a tények hiányos ismeretének tudható csak be, hogy Péter szerint nem az angolszáz SF lenne a mérce. El lehet olvasni a Locus bestseller-adatait, böngészni lehet a listákat, a díjakat, egyértelmű, hogy onnan fújják a passzátszelet. Erős verseny és minőségi felhozatal zúdul ránk az Újvilágból.

A Háromtest-probléma vagy a holland Thomas Olde Heuvelt sikere ne tévesszen meg senkit! Az előbbihez azért kellett a trollsereg ármánya és a visszalépések, a Hugo-állóvíz felkavarása, az utóbbi író pedig nagyjából kiskora óta beszél angolul, és már ír is ezen a nyelven. Ahogy épp a decemberi Locus-interjújából kiderül, Hollandiában is az amerikai szerzőket keresik az olvasók és a kiadók is – ennek elég ismerős oka, hogy a helyiek nem írnak elég zsánerszerűt! Szó nincs arról, hogy az amerikai és más országbeli olvasók „ráuntak” volna az angolszász tematikára, ennek semmi jele sincs, sőt, egyre több kitűnő elsőkönyves tűnik fel arrafelé.

A nem angolszász zsánerművek iránti érdeklődés elsősorban nem olvasói, hanem szerkesztői: a legendás Vandermeer-házaspár például erősen támogatja a különc, nagy kiadóknál reménytelenül házaló európai szerzőket (akik azért sokszor nagyon is eredetiek és kitűnően írnak). Az jelentené az európaiak iránti valódi keresletet, ha mondjuk a Tor, a legfontosabb zsánerkiadó sorra jelentetné meg az itteni regényeket. De A hajszőnyegszövőkön kívül nemigen van erre példa, és a német regény sem lett kimagasló siker.

Lehet, hogy szomorú, de az EuroCon nem jelzett esemény, nem olyan, mint a Frankfurti Könyvvásár. Visszhangtalan, nem onnan vásárolnak a meghatározó zsánerkiadók. Egy Dmitry Glukhovsky vagy a lengyel Andrzej Sapkowski a játékvilág felől betörve lett elismert, és például az előbbi is elég monokultúrás szerző eddig. Egyébként meg: ha Péter szerint tényleg van 10-20 világszínvonalú zsánerszerzőnk, nevezze meg őket, az a becsületes, ahogy én is megneveztem az enyéimet. (Segítek: nincs. Soha nem is volt, de még lehet, ha a csipetnyi tehetséget felmutatók őszintén szembenézve a valósággal, a bivalyerős konkurenciával egy rakás munkát beleraknak az írásba. Nincs misztikus recept.)

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.