Szombaton lesz Mundruczó Kornél filmjének világpremierje

2020. szeptember 01. 13:40

A Pieces of a Woman című filmjét mutatják be a szerdán megnyíló 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.

2020. szeptember 01. 13:40
null

A fesztivál versenyprogramjában szereplő kanadai-amerikai koprodukcióban készült alkotás bemutatóján a produkció keddi tájékoztatása szerint jelen lesz Mundruczó Kornél rendező, Wéber Kata forgatókönyvíró, Vanessa Kirby, a film főszereplője és Petrányi Viktória, a Proton Cinema producere is. A 77. Velencei Filmfesztivál az első nagy filmfesztivál, amelyet a pandémia miatti kényszerű szünet után megtartanak. A járvány miatt egyebek mellett a májusi cannes-i filmmustrát sem rendezték meg idén. A velencei fesztivál sem a megszokott rendben zajlik. A hollywoodi sztárok és filmjeik az utazási korlátozások miatt zömmel távol maradnak, a közönséget kordonnal választják el a vörösszőnyeges rendezvényeken felvonuló filmesektől és színészektől, a zárt térben megrendezett eseményeken és vetítéseken pedig kötelező lesz a maszkviselés.

Robert Cicutto, a fesztivált szervező La Biennale vezetője hangsúlyozta, hogy a fesztivál megrendezését azért tartották fontosnak, mivel úgy gondolják, ez jelzésértékű Velence és a filmipar újjászületéséről. Hozzátette, hogy a Lido „laboratóriumként” szolgál majd a későbbi kulturális összejövetelek tekintetében.„Fontos kísérlet lesz, ami megmutatja, hogyan birkózhatunk meg egy fontos eseménnyel a Covid-érában” – mondta. A szeptember 2. és 12. között zajló fesztivál külföldről érkező vendégein, ha a schengeni országokon kívülről jönnek, nyomban megérkezésükkor elvégzik a koronavírus-tesztet. A járvány-megelőző intézkedések között szerepel a kötelező távolságtartás és a jegyek online foglalása is.

A nyitó és záró partikat lefújták

A szokásos nyitó és záró partikat lefújták, és számos film alkotói online közvetített sajtóértekezleten mutatják be munkáikat a személyes jelenlét helyett. A fesztivál hivatalos programjában 63 alkotás szerepel, ezek közül 18 produkció verseng az Arany Oroszlán-díjért, 21 filmet versenyen kívül vetítenek, 19-et pedig a Horizontok elnevezésű szekcióban láthat a közönség. A fesztivált szerdán egy olasz film, Daniele Luchetti családi drámája, a Lacci nyitja meg. Hosszú idő után kezdődik ismét olasz produkcióval a mustra. A versenyprogramban is több olasz alkotás szerepel, és vetítik azt a két olasz dokumentumfilmet is, amelyek a karantén alatt készültek. Andrea Segre munkáját, a Molecules című munkáját, amely a kiürült Velencét mutatja be, már a fesztivál előestéjén megnézheti a közönség. Luca Guadagnino pedig a Fiori, Fiori, Fiori! című kisfilmjét is bemutatja, amit Szicíliában, gyerekkori barátaival forgatott a karantén alatt.

Ennio Morriconéra emlékeznek

Pedro Almodóvar először jelentkezik angol nyelvű produkcióval: The Human Voice című alkotását a spanyol karantén feloldása utáni hetekben forgatta és vágta. A 30 perces kisjátékfilm Jean Cocteau azonos című drámájának adaptációja. A főszerepet Tilda Swinton játssza, aki idén Arany Oroszlán-életműdíjat vehet át Velencében. A nemzetközi zsűrit idén Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő vezeti. Az Arany Oroszlán-díjat odaítélő testületeben Veronika Franz osztrák forgatókönyvíró-rendező, Christian Petzold német rendező, Joanna Hogg brit forgatókönyvíró-rendező, Nicola Lagioia olasz író és Ludivine Sagnier francia színésznő szerepel az utolsó pillanatban a román Cristi Puiu helyett beugrott Matt Dillon amerikai színész mellett. A szerdai megnyitón a júliusban elhunyt Oscar-díjas olasz filmzeneszerzőre, Ennio Morriconéra emlékeznek szerzeményeiből idézve. A ceremónián a világhírű zeneszerző fia, Andrea Morricone vezényli majd a római Sinfonietta zenekart.

(MTI)

Fotó: Mundruczó Kornél rendező a Jupiter holdja című filmje bemutatójának alkalmából tartott fotózáson a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. május 19-én. Az alkotás szerepel a május 28-ig tartó filmes seregszemle versenyprogramjában. (MTI/EPA/Ian Langsdon)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2020. szeptember 01. 20:14
A port.hu-ról idézném, hogy miről szól ez a csodálatos alkotás: "Egy menekülő fiút, Aryant (Jéger Zsombor), meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern (Merab Ninidze) kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki. A fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét. Új válaszokat kell találnia mindenre amiben eddig hitt." Van itt minden, menekült, levitáció... Biztosan fantasztikusan jó, és a magyar kultúrát, Magyarországot népszerűsíti. :-)))) Szerintem mi vagyunk az egyetlen ország a Földön, aki pénzt ad a saját fikázására.
bunko_jobbos
2020. szeptember 01. 20:12
Azért szar a magyar film (tisztelet a nagyon sok kivételnek), mert a kiválasztási alap nem az, hogy tetszik-e valakinek, hanem az, hogy tetszik-e a haveroknak. Őszintén? Melyik iparágat/ művészeti ágat stb. nem basztak el nálunk a komcsik? Jancsó? Mond valamit? Vagy a foci, esetleg éttermi kultúra? Mindent szétbasztak. Mostani jó, főleg magyar filmek: filmraketa.blog.hu (feltöltés alatt)
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. szeptember 01. 16:27
A magyar adófizetők pénzét értelmesebb dolgokra kellene költeni, mint Z listás senkikre akik utálják az országot.
Sróf
2020. szeptember 01. 14:38
A műértő értelmiségiek most biztos nagyon bunkónak fognak tartani, de számomra Mundruczó Kornél neve egyet jelent mindazzal, amitől kimondhatatlanul irtózom a magyar filmekben: irritáló művészieskedéssel realistának tűnni akarás, valóságtól elrugaszkodott történet rögvalóságként tálalása, totálisan természetellenes emberi viselkedések, nyomasztóság, stb. stb. és mindezt abban az irritáló tipikus majdnem-némafilm köntösben. Hogy ez miért alakult így, fingom nincs, de ezekre így együtt valamiért tényleg csak magyar rendezők képesek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!