Nagyjából 180 jól felfegyverzett bűnbanda van Londonban a MET Police vezető tisztje szerint. A rendőrség nem tudja egyedül elejét venni a problémának, főleg úgy, hogy egyre több gyermeket is magukkal ragadnak a bűnszervezetek.
2018. december 05. 10:41
p
0
0
46
Mentés
Jelenleg mintegy 180 bűnbanda működik Londonban, amelyek ráadásul nem félnek általános iskolás gyerekeket sem toborozni – mondta a Met Police vezetője, Cressida Dick az LBC rádióban adott interjúja során. Londonban jelentősen megnövekedett a gyilkosságok száma – január óta 127 ilyen esetet rögzítettek –, egyes területek a „szemet szemért elvből " elkövetett lövöldözések és késelések „harcmezejévé" vált.
„Csataterek” Londonban
A rendőri vezető kifejtette, hogy ragaszkodik a fokozottabb ellenőrzésekhez és a fegyveresek tisztek bevetéséhez egyes területeken, de hozzátette, hogy hosszú időt fog igénybe venni, mire a fővárosban és környékén megtelepedett bandákat felszámolják. „Ezzel nem tud egyedül megbirkózni a rendőrség. Nem lesz elég egyedül arra, hogy öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy éves gyerekeket állítson meg, olyanokat, akiket elragadtak ezek a bűnbandák és gengszterekké váltak. Ez egy nagy projekt, ami hosszú ideig fog tartani”. Dick szerint a bűnözéshullám most tetőzik és javulni fognak a tendenciák.
Az interjú során a rendőrségi vezetőt Joshua Gardnerről is megkérdezték, aki egy délután ún. „zombi késsel" támadt rá egy kocsira (videón) – mégis felfüggesztett szabadságvesztést kapott, szabadon távozhatott. Cressida Dick elmondta, hogy az eset már a főügyésznél van, aki fellebbezhet az „enyhének" vélt ítéletek ellen.
A The Wall Street Journal szerint az ukrán vezetés hivatalosan is engedélyt kért a Biden-adminisztrációtól, hogy bevethessék az amerikai fegyvereket oroszországi területen is.
Meg Trump. Ugyanis mindkét ország attól tart, hogy a világ dolgaiba való belecsendőrködéssel szakító új amerikai kormány nem védi meg őket, muszáj tehát szövetségeseket keresniük.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
27
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 46 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Biztos igaz, hogy bűnbandák vannak de a videón én csak egy barom autóst láttam, aki majdnem eltaposott egy biciklist, mire ő qrva ideges lett, és kirántott egy valóban nem kicsi kést, és nekiesett az autónak...
Az autós egy pofont azért megérdemelt volna...