Törley Katalin Magyarország hőse – állítja a Balkan Insight

2022. december 27. 17:53

„Feláldozta munkáját a lelkiismeretéért” – írja a lap.

2022. december 27. 17:53
null

Összegyűjtötte a Balkan Insight a környező országok azon „hétköznapi embereit”, akik „fáradhatatlanul dolgoztak, hogy inspirálják társadalmunkat és változást idézzenek elő”.

A Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) listáján a környező országokból emeltek ki egy-egy embert, a díjazottjak között pedig ott van Törley Katalin is.

A pedagógusról azt írják, „feláldozta munkáját a lelkiismeretéért”, majd röviden ismertették történetét: a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium franciatanárát – több tanártársával együtt – azután bocsátották el októberben, hogy részt vett a polgári engedetlenségi mozgalomban.

Orbán a pedagógusokról

Orbán Viktor kormányfő a tanársztrájkkal kapcsolatban ezt mondta: „Magyarországon a tiltakozásnak megvannak a törvényes formái. Németországban például nem sztrájkolhatnának. Én arra kérem a pedagógusokat, hogy ezeket tartsák be. Tiltakozásnak válasszák a törvényes formáit. Ha nem így tesznek, akkor nem tehetnek mást az állam vezetői, hogy az ilyenkor szabályos szokásokat előveszik, és ezeket érvényesítik. Az állami alkalmazottakkal be kell tartatni a törvényeket” – szögezte le a miniszterelnök.

Múlt héten azt is kifejtette, ő a pedagógusok oldalán áll. Az első foglalkozási csoport, akinek bért emeltek a válság után, az a tanári kar volt.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kukubrenkó
2022. december 29. 21:33
Törley egy ócska ripacs, egy pojáca
lendvaiildiko
2022. december 29. 09:35
Én sem vagyok szép, de bárhogyan is nézzük alalkokak, ezek NEM JÓ ARCOK! Inkább egy drogos bandára emlékeztetnek egy átmutatott éjszakát követő nap estéjén.
rókabácsi
2022. december 29. 08:51
a képen az értelmiségű csúcs pedagogusok! én inkább takartót utca söprőt és deviánsokat látok.
rókabácsi
2022. december 28. 16:20
de csak a barmok hőse!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!