Lehülyézett fideszesek

2023. június 21. 21:30

Ezeket szoktuk mi bunkónak nevezni, de hát egy Batka Zoltán finom ízlésű úriember.

2023. június 21. 21:30
null
Horváth K. József
Magyar Hírlap

„Bár nem szeretem, mégis hasznos olykor Klubrádiót hallgatni. Legutóbb megtudtam például, hogy teljesen hülye vagyok. Lévén, hogy hülyeokrárciában élek. Sőt, az is kiderült, hogy deklasszált, alulképzett, idült alkoholista, problémás, lecsúszott ember vagyok. Batka Zoltán népszavás újságíró ugyanis ezt írta a fideszes szavazókról. Én meg, ugye, szánjam-bánjam, hogy közéjük tartozom. S holnaptól szavazzak Gyurcsányra.

Voltaképpen büszke is lehetnék magamra, ha ugyanis egy Bolgár György, Neumann Gábor és Batka Zoltán által fémjelzett, alapvetően komcsik által összeállított műsorban hülyéznek le, akkor mondhatni minden rendben van. Ők nem azért vannak a földön, hogy reálisan lássák a világot. Sokkal inkább azért, hogy naphosszat, reggeltől estig dühöngjenek, hogy nem a baloldal van hatalmon. S miután a demokráciánál még ők, a nagyon okos komcsik sem találtak ki jobbat, legfeljebb a népi demokráciát, ahol ugye szuronyokkal a háttérben választották az állami vezetőket, kénytelenek tudomásul venni, hogy ezek a hülye fideszesek többen vannak. S ők, ugye, a nagyon okos kommunisták, ahelyett, hogy kitalálnának valami emberit, valami olyat, amivel a választók rokonszenvezni tudnak, és beválasztják őket a hatalomba, nekiállnak szidni őket, ahogy a csövön kifér. Hátha ettől beléjük szerelmesednek az emberek, különösen a lehülyézett, idült alkoholista, lecsúszott, alulképzettek.

Ezeket szoktuk mi bunkónak nevezni, de hát egy Batka Zoltán finom ízlésű úriember, így hát ilyet nem mond. Minden mást azonban gátlástalanul.”

***

Nyitókép: MTI / Sóki Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2023. június 22. 10:41
Az nemcsak érdektelen, de irreleváns is, hogy Bolgár György, Neumann Gábor vagy Batka Zoltán miket ír és beszél, ám ettől függetlenül a fideszesek valóban vérfagyasztóan hülyék. Amíg a libsikomcsik voltak hatalmon, addig élt az emberben a remény, hogy majd ha egy rendes kormány (olyan keresztény-nemzeti-konzervatív fajta) kerül hatalomra, akkor értelmes és értékes közéletünk lesz és, tessék, a Fidesz 14 éves uralma alatt olyan mélyre süllyedt a közéleti közbeszéd és a kulturális élet, amilyen mélyen az elmúlt 50 évben talán sohasem volt.
dezilluzionista
2023. június 22. 10:10
Orbánizmus=agyhalál.
síróbohóc
2023. június 22. 09:59
Nagyon szép sivalkodás, Józsi bácsi. Fel a fejjel!
5m007h 0p3ra70r
2023. június 22. 00:32
"Batka Zoltán népszavás újságíró ugyanis ezt írta a fideszes szavazókról." Ezt mondta. És nem csak a fidesz szavazókról. Egészen pontosan a magyar társadalom nagytöbbségéről. Mivel ő maga vélhetően nem az, ezért a családjában az apja meg az anyja kell többségi alapon idült alkoholista legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!