A Mikulás utolsó útja

„– Nincsen Mikulás, kisfiam. A Mikulást buta és elmaradott szülők hazudják a buta és elmaradott gyerekeiknek, mert félnek szembenézni a valósággal és fecsérlik az idejüket. Minden gyereknek a szülei veszik az ajándékot, s aki régi, ostoba mesékkel tölti az idejét, az nem fog soha felnőni igazán. Azzal még az is előfordulhat, hogy a teste rabja lesz, és soha nem tudja meg, mi a szabadság. Az ósdi, maradi mesék semmire sem jók. Fantazmagóriák.

A gyerek a cipője orrát nézte mindvégig, akkor is, amikor az édesapja magára hagyta. A Mikulás pedig életében először úgy érezte, hogy teljesen tehetetlen. Az ő varázsereje ezt a falat nem tudja ledönteni. Gyorsan felkereste hát a Boldog Herceget, s elmesélt neki mindent. A Boldog Herceg pedig rövid töprengés után így szólt:

– Vidd magaddal a halott fecskémet. Csak ő segíthet.

S azon az estén a halott fecske körberepülte a világ legfelvilágosultabb kisgyerekét. – Szeresselek? – kérdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes beszédet. A kisfiú pedig igent mondott, és hosszú idő óta először felemelte tekintetét a cipője orráról.

A Mikulás az ablakon át figyelt és megnyugodott. A kisfiú miatt, no meg azért, mert a fecske is régen halott volt már, s így ezzel az aprósággal sem kellett bíbelődnie…”

Fotó: Sergio Lima / AFP