Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
„A feketék lusták és ábrándozóak; szűkös keresetüket frivol dolgokra és italra költik.” (Che Guevara)
„Mindenesetre ha most az lesz az új módi, hogy a gondolatszabadság jegyében mindenféle híres emberek naplóiban és levelezésében kutakodunk, hátha tartalmaznak nyomokban egy kis fasizmust, akkor sajnos könnyen előbukkanhatnak efféle szövegek (idézem): »a n_gerek, az afrikai faj csodálatos példányai, akik annak köszönhetően őrizték meg fajuk tisztaságát, hogy kevéssé hajlanak a fürdésre«; »a feketék lusták és ábrándozóak; szűkös keresetüket frivol dolgokra és italra költik, míg az európai ember hagyományosan dolgozik és takarékoskodik.« – Nos, ezeket a sorokat az antifasiszták idolja, Ernesto Che Guevara írja naplójában. Látunk rituális performanszokat, melyek keretében öntudatos antirasszisták csegevarás pólókat égetnek? Naná, hogy nem látunk.
De fura dolgokra bukkanunk a Jean-Claude Juncker által oly nagyra tartott Marxnál is, aki tulajdon vejét, aki történetesen kubai kreol anyától született, kedvesen »gorillaivadék«-nak becézte. Ugyanerről a fiatalemberről Engels megállapította (én kérek elnézést): »Mivel n_ggerként egy fokkal közelebb áll az állatvilághoz, mint mi, kétségkívül ő a legmegfelelőbb arra, hogy az állatkert körzetének képviselője legyen.« A történelmi fejlődés érdekében Engels azt is a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy fejlettebb országok uralmuk alá hajtanak más területeket: »ez a civilizáció joga a barbársággal szemben, a fejlődés joga a stabilitással szemben« – fejtette ki határozottan. Áll még a manchesteri Engels-szobor? Naná. Állt, áll és állni fog.
Persze ha valóban az lenne a cél, hogy innentől kezdve csak 100 százalékig makulátlan példaképek szobrai álljanak a köztereken, akikről keresve se találni semmi kompromittálót, akkor eleve Szűzanya-szobrokkal kellene telepakolni az egész nyugati világot – márpedig gyanítható, hogy nem egészen ez az elképzelés.”