Szociális katasztrófát gyárt a kormány a járványügyi katasztrófából

2020. április 10. 13:57

Ezzel a rendeletmódosítással brutálisan trükközhetnek a túlórával a cégek.

2020. április 10. 13:57
Jámbor András
Jámbor András
Facebook

„A jelenlegi helyzetben, a munkanélküliség növekedésével a fizetés csökkentésekkel, a dolgozóknak egyre kisebb lesz az alkupozíciója. Nem tetszik, hogy heti 6 napot dolgozol? Akkor kereshetsz másik munkát.

Pluszban pedig ez a javaslat számos visszaélésre is ad lehetőséget. Egy két éves keretben számon tartani azt, hogy mennyi túlóránál jár az ember lehetetlen, illetve lehetséges lesz az is, hogy az élelmiszer boltokban most plusz munkára fogják a dolgozókat, és majd egy év múlva (persze ha még a cégnél vagy), akkor kapsz érte cserébe pihenőidőt. Ezzel a rendelet módosítással brutálisan trükközhetnek a túlórával a cégek.

Ez a mostani intézkedés abba a káros gazdaságpolitikai vonulatba illeszkedik, amely miatt pont sebezhetőbb a magyar gazdaság ebben a válsághelyzetben, hogy alárendelik a dolgozók jogait és életét a versenyképességnek és a nyugati tőke bevonzásának.

Miközben a cégek kapnak támogatást, a munkanélküliek alig kapnak valamit, a szociális válságra pedig nincs megoldás, tegnap kiderült a bankadót például majd visszaigényelhetik a bankok a válság elmúltával.

Amit a kormány jelenleg csinál nehéz máshogy tekinteni, mint hogy a járványügyi és gazdasági katasztrófából, még egy szociális katasztrófát is gyárt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2020. április 10. 19:12
Ez a balfék is amit összeaggódott az elmúlt tíz évben, az ország helyén már rég egy korhadt kráternek kéne lennie, de nem, és nyilván utólag sem fogja elismerni hogy benézte..
BőröndÖdön
2020. április 10. 19:11
Remélem,most belebuknak a látványpolitizálásba...
tango47
2020. április 10. 18:22
Ennek is kiváló az ütemérzéke: túlóráról papol, amikor emberek vesztik el az állásukat. Margit! Nooooooooormális?
puszika
2020. április 10. 18:22
Még majd kiderül te adod a tanácsot a Fővárosi Tanács elnökének ,hogy ne csináljon semmit! Az az ökör meg elfogadja a tanácsot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!