Tapasztalatok az ELTE gender kurzusán

2018. szeptember 06. 08:03

Ne dugjuk homokba a fejünket!

2018. szeptember 06. 08:03
Zaymus Eszter
Családháló

„A gender szakok oktatói rájöttek, hogy a magyar emberek többsége jelenleg (még?) nem nyeli le a transzneműség propagálását, rosszul van a gyermekek pubertását megállító kezelésektől és a »nemváltoztatástól«, nem ért egyet a homoszexuális örökbefogadással, továbbá nem kíváncsi a Facebook által felkínált 71 genderre sem. Így az utóbbi években megváltozott a kommunikáció: megtudtuk, hogy »ez a gender nem az a gender«, mint amit nyugaton látni, és csak a fundamentalista konzervatívok és keresztények riogatják a népet a gender mumussal.

Ezt azzal a személyes tapasztalatommal cáfolom, melyet az ELTE Társadalomtudományi Karának féléves gender kurzusán szereztem 2015 tavaszán. Ekkor még nem indult el a gender szak, úgyhogy a »Társadalmi nemek« elnevezésű kurzus által nyerhettünk betekintést a témába, amelyet feltételezésem szerint bővebben taglal maga a mesterképzés.

Lehangolt a képzést átitató LMBTQI… aktivizmus. Emlékszem, hogy először nem tudtam hova tenni az órán elhangzott mondatot: »Barátnőm megkezdte az átalakulását.« Kiderült, hogy egy férfiról volt szó, aki a »nemátalakító« műtét előtti hormonkezelésbe fogott. Megtudtuk, hogy hol miként állja a TB ezeket a beavatkozásokat, és hogy ezt kik és hogyan érték el. Szó esett arról is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetősége egyesek szerint csak hátráltatja a valódi »célt«, az azonos neműek »házasságának« elérését.

(...)

Ha úgy gondoljuk, hogy előre viszi a világot a fent részletezett kurzus, lelkünk rajta, de ne dugjuk homokba a fejünket! Bár vannak olyan oktatók, akik számára a megszámlálhatatlan gender identitások hirdetése, a nemek elmosása vagy megváltoztatása elfogadhatatlanok, e törekvések népszerűsítése a »homoszexuális házasság« célkitűzése és radikális feminista megközelítésekkel együtt részét alkotja a »gender« képzéseknek. Ennek tudatában alkossunk véleményt a magyarországi létjogosultságukról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petykabá
2018. szeptember 07. 13:02
Azt kevesen tudják, hogy van egy olyan neurológiai betegség, amikor egy személy a saját végtagjait nem ismeri el sajátjának, és mindenáron meg akar tőle szabadulni. Xenomelia-nak hívják, és a tagjai nem ritkán halnak bele abba, hogy láncfűrésszel próbálják levagdosni a tagjaikat. Érdekes, hogy ezt miért tartjuk betegségnek, miért nem fogadjuk el, hogy ők így gondolják? Ez egy neurológiai betegség, egyébként nem elmebetegség, mert amúgy teljesen normális emberekről beszélünk. Namost akinek nem nyilvánvaló, hogy a xenomelia a genderváltás nem neurológiailag hasonló betegség, az teljesen hülye...
syphax
2018. szeptember 07. 09:55
A ZSIDÓK SZENT KÖNYVE halállal bünteti(!!) a buzi férfiakat. A buzi nőket "csak" nyilvános megkorbácsolással. Ezt önnek mint kampósorrú-körülmetélt szuperzsidajnak tudnia illenék.Úgyhogy a sértegetése duplán indokolatlan akkor, amikor én csak jóindulatúan figyelmeztetem önt is--de elsősorban persze nem önt mert ön menthetetlen--az ön, és a hasonlók HALÁLOS BŰNÉRE! Ugyanis a GENDER a BUZISÁGRA "JÁTSZIK RÁ", azt próbálná kvázi ELŐKÉSZITENI legalizálni-legitimálni. A GENDER= INTÉZMÉNYESSÉ TETT ELMEBAJ!!! Perverzió, pederasztia, intézményesitett bűzlő romlottság á-tól cettig.
syphax
2018. szeptember 07. 04:08
A gender-ség perverzió és pederasztia: TORZ-BETEG ELMÉK BŰNÖS és ROMLOTT ÖRDÖGI SZÓRAKOZÁSA ISTEN LEGFŐBB TEREMTMÉNYÉVEL, AZ EMBERREL.. Akit--mint tudjuk : egyszersmindenkorra--az Úr FÉRFINAK és NŐNEK TEREMTETT. Akik ezzel a gendermarhasággal szórakoznak, azok a tudomány köntösébe öltöztetett ELMEBETEGEK! Végzetre vannak itélve: ha tudnak róla ha nem. Ha felfogják mindezt ha nem. Ha elismerik bűnüket ha nem, de mindenképpen. Sajnálatra és szánalomra méltók. UGYANIS! Attól hogy valamivel kapcsolatban kimondja-leirja valaki a TUDOMÁNY--szent-tehénnek számitó szavát--azáltal SEMMI NEM LESZ, NEM VÁLIK "VARÁZSÜTÉSRE" TUDOMÁNNYÁ!!! A GENDER, NEM HOGY NEM TUDOMÁNY, DE A LEGSÖTÉTEBB TUDOMÁNYTALANSÁG CSIMBORASSZÓJA. GENDER=ELMEBAJ.
Amerigo
2018. szeptember 06. 19:11
Nem lenne jó, ha a jóléti, ballib államok minden elmebaját átvennénk, mert az LMBTQI..etc lobby ott már nagyon erős, beteljesedni látszik az a prognózis miszerint a jövő vaginája az anus! Elnézést, próbáltam finoman körülirni az ügyet! Remélem mi ettől még messze vagyunk és közelebb sem kerülünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!