Ügynökök és árulók nélkül intézte el a Fidesz, hogy ne akarjunk olimpiát

2017. február 22. 08:30

Egyértelmű az üzenet: ti nekünk ne rendezzetek olimpiát, amikor egy óvodai farsang megrendezését sem bíznánk rátok.

2017. február 22. 08:30
Kálmán Attila
Kettős Mérce

„2010 után már törvényileg meg lett nehezítve egy eredményes és érvényes népszavazás kivitelezése. Még a kormánynak sem sikerült megugrani a saját lécét kvótaügyben: az elszórt milliárdok ellenére egy »politikailag érvényes« eredménnyel törölhetik ki a seggüket. A Nemzeti Választási Bizottság bohózataira és a vasárnapi boltzáras népszavazásnál megjelenő kopasz bűnözőkre pedig már közép-ázsiai diktátorok sem reagálhatnak mást elismerő csettintésnél. (...)

Népszavazás helyett inkább akarnak megint teljesen felesleges nemzeti konzultációt, hogy kamu felhatalmazást kérjenek arra, amit már régen eldöntöttek.

Azt viszont jól látják, hogy az olimpián túlmutató politikai ügy lett a Momentum akciójából. De tényleg meg tudnak ezen lepődni? Építettek itt már stadionoknál jóval kisebb dolgokat is úgy, hogy milliók csúsztak zsebbe. Az aláírásgyűjtő aktivisták is el tudják mondani, hogy az aláírók legalább annyira Orbánék ellen írtak alá, mint az olimpia miatt.

Egyértelmű az üzenet: ti nekünk ne rendezzetek olimpiát, amikor egy óvodai farsang megrendezését sem bíznánk rátok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2017. február 22. 15:21
Mészáros Lőrinc,Habony Árpi, O.V. és a többiek a fidesz csapatból akarnak olimpiát, tehát szükséges mert lassan nincs milyen indokkal lopni. Másnak meg kuss!
csuka
2017. február 22. 14:36
https://www.youtube.com/watch?v=1_GEp8TMmnk&feature=youtu.be
Morgen
2017. február 22. 13:30
"Az aláírásgyűjtő aktivisták is el tudják mondani, hogy az aláírók legalább annyira Orbánék ellen írtak alá, mint az olimpia miatt.' Ja! Összegyűltek a zseboroszlánok!
zőldsas
2017. február 22. 12:39
Alapjában véve jó, hogy soha nem kerültem meghatározóan erős pozícióba mert egy két ember biztos áldozatom lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!