Honnan veszik a bátorságot, hogy bárkit lesöpörjenek a palettáról?

2017. január 10. 19:11

Igen, idegesítő tud lenni az, amikor az (ál)liberális PC dumát tonnányi felsőbbrendűséggel megtoldva az arcodba tolják, de ugyanilyen visszatetsző, mikor az „illiberális” jelszó alatt ugyanúgy a képedbe tolják a „kötelező tananyagot” és aki nem sorol be, azt egyszerűen leradírozzák.

2017. január 10. 19:11
Vass András
Facebook

„»Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége« - idézet Németh Szilárd mai nyilatkozatából.

Nem fogom megvédeni Soros Györgyöt, mert nem szorul rá, nincsenek is hatékony eszközeim erre. Maradjunk annyiban, hogy:

1. Sok mindenben nem értek egyet a Soros György által vizionált világképből, világnézeti okokból. Ezen kívül elhibázottnak tartom jó pár »válságkezelő« javaslatát is, szintén világnézeti okokból. Ezek az elhibázott javaslatok az elmúlt években ki is termelték a maguk gyümölcseit.

2. Ezzel együtt elképesztőnek tartom azt a tempót és stílust, amit egyesek (most ez esetben az alábbi képen szereplő »úriember«) megengednek maguknak. Mégis honnan veszik a bátorságot, hogy bárkit lesöpörjenek a palettáról pusztán azért, mert nem találkozik a világnézetük? Igen, idegesítő tud lenni az, amikor az (ál)liberális PC dumát tonnányi felsőbbrendűséggel megtoldva az arcodba tolják, és azt is, hogy aki nem úgy gondolkodik, mint az előbb említett PC guruk, az alsó hangon nem demokrata, de ugyanilyen visszatetsző, mikor az »illiberális« jelszó alatt ugyanúgy a képedbe tolják a »kötelező tananyagot« és aki nem sorol be, azt egyszerűen leradírozzák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2017. január 11. 11:43
Szóval vannak a politikusok a "civilek" meg a többiek (nép, nemzet,állampolgár, elvtárs,lakos, polgár Ez a civilezés a hányinger-kategória. Ráadásul ezek a "civilek" pont hogy katonák, egy undorító ötödik hadoszlop, mert a Mari néni kézimunkaköre ugyanúgy civil szervezet, de mégsem azzal a jelentéssel bír, mint emezek "civilsége".
catalina9
2017. január 11. 11:10
Mégis honnan veszik a bátorságot, hogy bárkit lesöpörjenek a palettáról pusztán azért, mert nem találkozik a világnézetük?" Nos az a helyzet, hogy pusztán a világnézet eltérősége miatt nem söpörnek le senkit, többek között ezért vannak különböző pártok. A civilnek álcázott NGO szervezetek, azonban idegen pénzen, idegen érdekek szerint táplált olyan szervezetek, amelyek befolyásolják a politikát úgy, hogy nem kell igazán felelősséget vállalniuk érte. De gondolom ezzel a szerző is tisztában van, csak most eljátssza "hasznos idióta" szerepet.
catalina9
2017. január 11. 11:05
2. Ezzel együtt elképesztőnek tartom azt a tempót és stílust, amit egyesek (most ez esetben az alábbi képen szereplő »úriember«) megengednek maguknak. Mégis honnan veszik a bátorságot, hogy bárkit lesöpörjenek a palettáról pusztán azért, mert nem találkozik a világnézetük? " Hát ezt talán Scheppeletől, Hillary Clintintól, Charles Gatitól, Konrád Györgytől kellene megkérdezni!!
vigyor
2017. január 11. 08:06
LOL, imádom, amikor valakik harcosan kiállnak a PC ellen, azt károsnak tartják, majd amikor PC mentes szöveget hallanak, azon rögvest és azonnal megbotránkoznak:-))))) A lényeget tekintve pedig, a soros-alapítványok sem kérdezték meg, hogy kedves polgár, akarod-e hogy akár a politikai akár a világnézeted mi megpróbáljuk befolyásolni, ha nagyon sikeresek leszünk, akkor átformálni. Csak teljes mellszélességgel csinálták, a rasszizmust (xenofób, homofób, meg még mitomén milyen fóbságot és persze az antiszemitizmust) úgy osztogatták, mintha erre bármiféle felhatalmazásuk lenne, gondolkodás nélkül rávarrták emberekre, pártokra, kormányokra, országokra. Na ebből van az elég:-))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!