John Caldwell: A Káosz Szava

„Az alapszituáció megismerése után gyorsan eszkalálódnak a dolgok, s ez igaz a regény egészére is: pörögnek az események, rengeteg az esetlegesség, de amennyi álmosítóan kiszámítható fordulat van, legalább annyiszor nem az következik be, amire számítanánk. Mindennek az az oka, hogy nyilvánvalóan érezhető a szerepjáték természetét ismerők számára, hogy a regény valós, megtörtént szerepjátékos kalandokon alapul. Szinte érezzük, ki az, aki mesélő/kalandmester által mozgatott karakter, kik a játékosok, akik összeverődnek a fogadóban, hogy közös kalandra induljanak, s egy-egy harcnál vagy egyéb necces szituációnál is szinte hallani a kockák koppanását és perdülését az asztalon, amikor eldől, meghal-e az az ork vagy kalóz, vagy csak megsebesül, vagy el se találja ellenfele. A cselekmény jól ismert panaelekből építkezik: információszerzés a mindenütt megbízhatóan fellelhető fogadóban, durva rajtaütések, dungeon-ök, elkapott illetéktelen levelek, amikből nyilvánvalóan és kínosan gyorsan minden összeáll, jóslatok, és így tovább. Persze ezeket egységes narrációba foglalja az író, a félork harcos-pap szemszögéből.

Így Skandar Graun egy teljes, klasszikus kalandozócsapatból (dúvad törpe harcos, pap, druida, varázsló, orgyilkos, stb.) útnak indulva egyedül marad, és küzd a végsőkig, miután sorra elhulltak mellőle társai, majd hosszas megpróbáltatások után megleli a Káosz istenének rettegett varázstárgyát, a Káosz Szavát (egy papírdarab, rajta a szó: bosszú), valamint a Peltárral való szembenézésig. Itt aztán szintén nem úgy fordul a kocka, ahogy várnánk, vagy legalábbis én vártam volna, s persze nyitva marad minden afolytatások előtt.

Nemes vaskos, olvasmányos stílusa segít a könnyed szórakozásban, de manapság újraolvasva inkább bosszantó, a következetlenségeken és kliséken borongó élmény lehet A Káosz Szavának újraolvasása. Még úgy is, hogy olvasóként valahonnan innen érkezem, s nem kevés nosztalgiával és megbocsátással viseltetek a Káosz világa, annak minden szereplője és alkotója irányában. A zsáner egy fontos iránya, színfoltja (volt) az, amit a Cherubion képvisel(t). Mindennek ellenére azért kellemes volt visszatérni hozzá, s így vagy úgy, Skandar Graun első kalandja akkor is klasszikus alapmű marad. Maradjon az.”