Tűrhetetlen (34.)

2016. október 18. 07:45

Nincsen veletek miről beszélni. A ti emberi minőségetekre ugyanis megvan a megfelelő szó: Szar. Ecce Jámbor. S mind a többiek…

2016. október 18. 07:45
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Az a helyzet, Jámbor, hogy van egy tény. Súlyos, megkerülhetetlen, átugorhatatlan, nagy, böszme, büdös, troglodita tény. Az, hogy a Móricz Zsig­mond Gimnáziumban történelemtanárként dolgozó Bächer Iván személyesen rúgta (rúgatta) ki Petri György fiát, Petri Lukács Ádámot, amiért nevezett diák szamizdatot vitt be az iskolába. Történt mindez a nyolcvanas években, amikor azért ezt el lehetett volna már kerülni. Minimum. Ugye. S ami a legsúlyosabb: mikor az ügy előkerült a rendszerváltás után, akkor Bächer büszkén úgy nyilatkozott, hogy akkori döntését ma is helyesnek tartja, ma is kirúgná a diákot az iskolából, mert az iskolában nincs helye politikának. (...)

Mit számít ebben a ti világotokban, hogy Bächer végső soron gazemberként viselkedett ebben a dologban, s utólag még rátett egy lapáttal. Mit számít, hogy volt ott egy MGP is, aki kéjjel írt hosszú jelentéseket legközelebbi kollégáiról, barátairól, mit számít, hogy amikor lebukott, még csak fel sem vette, sőt úgy tűnt, még büszke is kicsit, s mit számít, hogy ezt az MGP-t maga Bächer Iván búcsúztatta mézes-nyúlós nekrológgal, hitet téve a nagy ember nagysága mellett. Mit számít a ti világotokban Heller Ágnes ocsmány kis feljelentő levélkéje a pártfőnöknek Lutter Tiborról –, de minek is soroljam… Teljesen felesleges. Ti ugyanis kizárólag Csurka Istvánt ügynöközitek, azt a Csurkát, akit a kistarcsai internálótáborban szerveztek be úgy, hogy a szomszéd vallatóban az apját verték és kínozták, majd elé tették a beszervezési nyilatkozatot, hogy írja alá, és akkor befejezik. És Csurka aláírta, mert ebben a helyzetben bármelyikünk aláírta volna. És Csurka volt az egyetlen, aki a rendszerváltáskor maga vallotta be, hogy beszervezték, és szégyellte magát, s bocsánatot kért. Az a Csurka, akit aztán az iratok bizonysága szerint azért rúgtak ki a III/III-ból, mert »nem működött együtt«, és senkiről nem írt soha semmit. Tudod, Jámbor, ez a Csurka bocsánatot kért a sem­miért, míg a ti besúgóitok önként és dalolva tettek tönkre embereket, minden kényszer nélkül, meggyőződésből. Utóbb legfeljebb azt mondták, hogy tévedtünk. És kész.

De Csurkát kéjjel besúgóztátok és ügynököztétek, a mai napig. Többek között a Népszabadságban.

Nincsen veletek miről beszélni. A ti emberi minőségetekre ugyanis megvan a megfelelő szó: Szar. Ecce Jámbor. S mind a többiek…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. október 20. 21:27
The truly ironic and pitiful thing is that the lowlife filth, äßkimo is not a Hungarian. He gave up his Hungarian citizenship and heritage for German. He has no right to vote in Hungarian elections while you are a Hungarian citizen and have every right to vote in Hungarian elections. These poor devils deserve pity, not respect.
Huttinger egy mocsok gyáva besúgó
2016. október 20. 09:49
Tudja?
Gusztáv13
2016. október 20. 01:13
Itt az Élő Isten és az Istenné... https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.1073741827.245315675667043/473686832829925/?type=3&theater
dakotasámán
2016. október 19. 07:12
"És Csurka volt az egyetlen, aki a rendszerváltáskor maga vallotta be, hogy beszervezték,..." lehet, hogy baráti körben elmondta, de a nagy nyilvánosság előtt nem vallotta be. de elhangzott már egy kommentben, nyilvánosságra kell hozni az ügynök aktákat és lezárni az ügyet végre mindenki számára. gondolom egyébként ezt a kis gyöngyszemet a keresztényi szeretet jegyében írtad, semmiképp sem a gyűlöletkeltés jegyében, sem a fideszes közbeszéd tematizálás szándékával, így október 23.-a tájékán. és semmiképpen sem a "kommunisták" elleni hangulat és gyűlölet keltés szándékával, mert az olyan távol áll tőled, mint a főgenyától a lopás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!