Roald Dahl: A barátságos óriás (1982)

„Minden jó mese mélyén ott bújdokol az erkölcsi tanulság, amely jelen esetben az, hogy embert ölni halálos bűn, valamint az, hogy minden körülmények között meg kell őriznünk magunkat olyannak, amilyennek a saját értékrendünk szerint lennünk kell, saját magunknak kell megfelelnünk, nem másoknak. Az álmok gyönyörűek, és minden gyerek akkor lesz boldog, ha szépet álmodik, mert ő a remény egy szebb, jobb világra, ezért különösen oda kell figyelni a kis lelkére. Ha egy kicsit maibb mondanivalót keresünk, az emberbabevő óriások nem mások, mint a modern világ, amely embertelen ridegségével felfalja a lelket, és nagyon kellenek az igazi mesék, amelyek meg tudják őrizni azt a belső szépséget, amely nélkül semmit sem ér a világ, hívhatjuk őket álomnak is, de belső békének is, kinek mi tetszik.

Felnőtt fejjel viszonylag ritkán esik meg az ember lányával, hogy hangosan kacagva olvasson fel saját magának (most mit tegyek, ha éppen senki sem volt a szobában) egy-egy mondatot többször is egy mesekönyvből, csillogó szemekkel falja a betűket, és annak ellenére szurkoljon teljes szívéből Sophie-nak és az óriásnak, hogy előtte nem sokkal a moziban már megismerte a történetet. Roadl Dahl könyvét olvasni igazi élmény, másodperceken belül el lehet merülni ebben a varázslatos álomvilágban, amelyből azonban nem hiányzik a gonoszság és a szomorúság sem, vagyis nem a gügyögős fajtájú mese, inkább az okosan tanító. Kötelező darab!”